Diósgyöri éremesö

Diósgyöri éremesö


Kiválóan szerepeltek a DVTK NB-s sakkcsapatai a hétvégén, aminek meg is lett az eredménye. Az NB I-ben ezüst, míg az NB II.-ben aranyérmet nyert a DVTK.

Dupla fordulóval ért véget a sakk bajnokság

Az utóbbi évtized legerősebb bajnoki versengésének lehettünk szemtanúi, hiszen a 7. forduló után még nyitott volt a dobogós helyek sorsa. A Nagykanizsa, a DVTK és a Paks egyaránt 12-12 ponttal várta az utolsó két fordulót. A korábbi tízszeres bajnok kanizsaiak voltak lépéselőnyben 57,5 táblaponttal, a DVTK-nak 52, míg a Paksnak 51 egység állt a neve mellett. A képlet egyszerű volt: minél nagyobb arányú győzelmeket kellett aratni. Előzetesen kalkulálva 18 pont elégnek tűnt az ezüstérem bebiztosításához.

Szombaton csapatuk a 4. helyen álló Aquaréna-Kőbánya SC gárdájával mérkőzött meg, akik meglehetősen erős összeállításban érkeztek. A kiélezett küzdelemben főleg a hátsó traktus dominált, az utolsó 6 táblán 5,5-0,5-re nyertek, elöl GM Kravtsiv szép győzelme mellett egy vereséget is el kellett könyvelnünk. A 8,5-3,5 arányú győzelem nagyon szép a két helyezéssel hátrébb rangsorolt csapat ellen, azonban a paksiak megtáltosodtak, 11-1 arányban lelépték az MTK-t, másfél pontos előnybe kerülve ezzel az ezüstharcban. A Nagykanizsa szintén 8,5-3,5 arányú győzelmet aratott a Pénzügyőr ellen, így az aranyesély elúszni látszott.

Vasárnap beszállt csapatba a magyar ranglista 2. helyezettje, Almási Zoltán nagymester is. A szemekben látszott az elszántság és az akarat, mindenki tudása legjavát nyújtotta. Szükség is volt rá, mert a 1,5 pont hátrány ledolgozása a Paks ellen nem kis feladatnak mutatkozott.

IM Dr. Medvegy Nóra gyors remijével indult a találkozó, amit GM Kravtsiv zseniális győzelme követett. A Paks-Makó meccsen közben folyamatosan születtek a döntetlenek, már 3,5-2,5 volt az állás. Vesztett pontok tekintetében tehát már jól álltak, csak meg kellett nyerni a saját meccseket. Az állások kedvezőnek mutatkoztak, és lassan de biztosan beindult a piros-fehér henger. Előbb IM Nayhebaver Martin, majd GM Jurij Kuzubov fejezte be győztesen partiját, 3,5-0,5. A Paks továbbra sem tudott dominálni a hősiesen küzdő makóiak ellen, de a remik száma szépen gyarapodott. IM Kozák Ádám nem bírt ellenfelével, de GM Antal Gergely ügyesen bonyolította le a huszárvégjátékot, tovább nőtt az előny, 5-1. Ezen a ponton már lassan elhihették, hogy sikerül a bravúr, hiszen a paksiak csak 6-4-re vezettek és egy partiban vesztett állásban voltak. GM Almási és a zsinórban 7. győztes partiját megvívó GM Bérczes is feladásra késztette ellenfelét. Itt már akár remire is lehetett volna adni a maradék négy partit, mert a Paks előnye 1 pontra olvadt a Makó ellen, így összesítésben már vezettünk. A diósgyőri sakkozókat azonban nem ilyen fából faragták, a végsőkig küzdöttek a győzelemért. GM Szabó Gergely ígéretes állást remizett el, és csapatkapitányunk, GM Héra Imre sem bírt ellenfelével, azonban GM Korpa Bence 20 évének minden rutinjával csalta védhetetlen matthálóba ellenfelét és húzta be a végjátékot, 9-2. Ekkor következett az a momentum, amit szavakkal és betűkkel nem lehet visszaadni. A teremben 10 órakor megkezdődött 60 partiból már csak egyetlen egy volt folyamatban, IM Torma Róbert küzdött a teljes pontért FIDE-mester ellenfelével szemben úgy, hogy a presztízsen és pár ÉLŐ-ponton kívül semmi tétje nem volt a meccs kimenetelének. Nyugodtan lehetett volna döntetlen is, az ezüstérmet akkor is a diósgyőri sakkozók nyakába akasztották volna, de Robi olyan mértékű akaraterőről és küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, amit minden sportoló elé példaként lehet és kell is állítani. Nem elégedett meg a középszerűséggel, a fél ponttal, nem érdekelte sem az éhség, sem a fáradtság, csak küzdött és kereste a nyerési esélyt. Vezér 2 gyalog -1 gyalog végjátékot a végletekig fokozva, több mint 6 óra játék és 133 lépés után sikerült feladásra kényszeríteni ellenfelét, elérve a katarzist, ami az őrületes csatát a helyszínen követőket is magával ragadta. Ez az a sportteljesítmény, szellemi magaslat, örök erény, ami miatt érdemes sakkozni, sportolni, küzdeni, és soha fel nem adni.

NB I. Szabó László-csoport 8. forduló

DVTK - Aquaréna Kőbánya SC 8.5-3.5

Győzött
Martin Kravtsiv
Kozák Ádám
Bérczes Dávid
Nayhebaver Martin
Bagi Máté
dr. Medvegy Nóra.

Döntetlen
Héra Imre
Szabó Gergely
Antal Gergely
Korpa Bence
Torma Róbert

NB I. Szabó László-csoport 9. forduló

Pénzügyőr SE - DVTK 2-10

Győztek
Almási Zoltán
Jurij Kuzubov
Martin Kravtsiv
Antal Gergely
Korpa Bence
Bérczes Dávid
Torma Róbert
Nayhebaver Martin

Döntetlen
Héra Imre
Szabó Gergely
Kozák Ádám
dr. Medvegy Nóra

Aquaprofit-Nagykanizsa TSK Wins Hungarian League 2017/18 Gold in Budapest

2 DVTK silver
3 ASE Paks bronze

Megvan az Aquaprofit-Nagykanizsai TSK NB I-es sakkcsapata tizenegyedik bajnoki címe!

Read previous post:
Jól finiselt a Haladás Rapport Richárddal

Last update: 07 May 2018, 22:09 GMT Idehaza Richárd király az úr ! # ↑↓ Name Classic +/− Rapid Blitz...

Magyar Egyetemi – Föiskolai Sakkbajnokság 2018-05-12

Starting rank No. Name FideID FED Rtg Club/City 1 GM Balog Imre 728446 HUN 2603 BCE 2 IM Kaczur Florian...

FRA-chT Top 12 Women 2018, Juvisy-sur-Orge

[Event "FRA-chT Top 12 Women 2018"] [Site "Juvisy-sur-Orge"] [Date "2018.05.05"] [Round "1"] [White "Javakhishvili, Lela"] [Black "Paehtz, Elisabeth"] [Result "1/2-1/2"]...

Hungarian League 2017/18 FINAL: Megvan az Aquaprofit-Nagykanizsai TSK NB I-es sakkcsapata tizenegyedik bajnoki címe!

2018-05-06 round 9     2018-05-05 round 8 PortálunK ezúton is gratulál a győztes Kanizsai bajnokcsapatnak! Természetesen elismerés jár a...

Happy Mothers Day

https://hunonchess.com/video/happy.mp4 Május első vasárnapjáról már az ovi óta tudjuk, hogy ha törik, ha szakad, az az anyák napja. Ahelyett, hogy...

Close