Ennio Morricone Plays Chess

Ennio Morricone Plays Chess

 

Ennio Morricone is responsible for some of the most recognizable soundtracks in cinema. He’s been the go-to composer for Sergio Leone, Pier Paolo Pasolini, Brian De Palma, and many others. He’s especially renowned for his spaghetti western themes, which helped establish the mood of the genre. In 2007, Morricone received an Academy Honorary Award, and in 2016, he won an Academy Award for Best Original Score, for The Hateful Eight. Here, he discusses one of his other great passions: chess.

 

COLLAGE WITH MODIFIED IMAGES. ENNIO MORRICONE PHOTO: GONZALO TELLO. CHESS PHOTO: DAVID LAPETINA (CC BY-SA 3.0 (HTTPS://CREATIVECOMMONS.ORG/LICENSES/BY-SA/3.0)).

https://www.theparisreview.org/blog/2019/03/15/ennio-morricone-plays-chess/

 


https://hunonchess.com/lehengerlo-koncerttel-bucsuzott-a-magyar-kozonsegtol-a-88-eves-ennio-morricone/

Lehengerlő koncerttel búcsúzott a magyar közönségtől a 88 éves Ennio Morricone
Ez volt az utolsó magyarországi koncertje, de ennél szebb búcsút egyikőnk sem kívánhatott volna.

 

Címkép: Mohai Balázs, MTI – szmo.hu
2017. október 19.

Ennio Morricone egyszer azt mondta: a jövő zenetörténészeinek félre kell majd tenniük a sznobizmusukat, a filmzene-történet feltárása ugyanis kulcsfontosságú lesz a huszadik század művészetének megértésében.

A maestro itt természetesen nem egyedül saját magára, hanem egész generációkra gondolt, olyan alkotókra, akiknek zenetörténeti jelentőségű munkáik éppenséggel westernfilmek, vígjátékok, thrillerek vagy horrorfilmek aláfestéseként szolgáltak. Rájuk sokan a mai napig „a mozi napszámosaiként” gondolnak, holott műveik az évek, évtizedek során önálló életre keltek.

A szerda esti – telt házas – budapesti koncert után nehéz nem egyet érteni ezzel a gondolattal.

Morricone leghíresebb dallamait hallgatva az ember akarva-akaratlanul is felidézi az ide vonatkozó klasszikusok legemlékezetesebb képsorait, de a dallamok önmagukban is legalább olyan érzelmesek és erőteljesek.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar közönség csak egy töredékének voltak ismerősek az olyan filmcímek, mint a Metti, una sera a cena, a H2S vagy a Tűz! – Queimada lázadói. A belőlük előadott – sokszor a kísérletező kedvű Morriconét is bemutató – részletek azonban legalább olyan katartikus élményt nyújtottak, mint a legismertebb westernzenék.

Arról nem is beszélve, hogy miközben a fiatalabb generációk tagjai közül már egyre kevesebben nézik meg az olyan klasszikusokat, mint a A Profi, a Volt egyszer egy vadnyugat vagy A jó, a rossz és a csúf,

a filmek legikonikusabb taktusait túlzás nélkül bárki, bármikor képes felidézni. Nem hiába Morricone a világ talán leghíresebb zeneszerzője.

Természetesen a tegnap esti koncert során az összes ismertebb dallam elhangzott a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a Kodály Kórus tolmácsolásában. Már a filmcímek puszta felsorolása ámulattal töltötte el a nézőket, egészen elképesztő ugyanis, hány korszakos rendezővel dolgozott együtt a novemberben 89. életévét betöltő zeneszerző. Az olasz mesterek, Sergio Leone, Giuseppe Tornatore mellett Brian De Palma és Quentin Tarantino filmjei is felsejlettek, hogy csak néhány nevet említsünk.

A legnagyobb sikert természetesen a Leone-westernek főtémái aratták a magyar közönség előtt, az Ecstasy of Gold például kétszer is elhangzott a koncerten, Susanna Rigacci szopránénekesnő vendégszereplésével. Csúcspont volt a Tarantino-féle Aljas nyolcas főtémája is, amiért 2016-ban – végre – Oscar-díjjal jutalmazta az Akadémia, amikor pedig felcsendültek a Cinema Paradiso dallamai, alighanem sokan elmorzsoltunk egy-egy könnycseppet.

A több mint 500 mozi- és tévéfilmzenéből álló hatvanéves pályafutást összegző előadás után a közönség háromszor is visszatapsolta a mestert, a koncert végén mégis kissé melankolikus hangulatban távoztunk az Arénából. És nem csak a könnyfakasztóan szép dallamok miatt:

Ennio Morricone ugyanis néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy visszavonul a turnézástól, így a magyar közönség minden bizonnyal szerda este láthatta őt utoljára vezényelni.

Egyedül az vigasztal, hogy ennél szebb búcsút egyikőnk sem kívánhatott volna.

Fotó: Mervai Márk

Fotó: Mervai Márk