Happy Birthday to GM Judit Polgar! :

 

Happy Birthday to GM Judit Polgar! :

Polgár Judit (Budapest, 1976. július 23. –) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában,[1] kétszeres női sakkolimpiai bajnok, a nyílt kategóriában kétszeres olimpiai ezüstérmes, nyílt kategóriában egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, magyar szuperbajnok,[2] U14 és U12 korosztályos ifjúsági világbajnok a fiúk között. Hét alkalommal kapta meg a női Sakk-Oscar-díjat, közte az évszázad női sakkozójának járó Oscart is.

A sakktörténet legjobb női sakkozója, az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt. Legmagasabb pontszámát, 2735 pontot 2005 júliusában érte el. Legjobb helyezése az abszolút világranglistán a 8. hely volt, amit először 2004 januárban ért el. A női világranglistát 1989-től megszakítás nélkül vezette 2015 márciusáig.
2014. augusztusban bejelentette visszavonulását az aktív versenyzéstől. 2015-től 2016-ig a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya volt.

2016. novemberben az ENSZ egyenjogúságot szorgalmazó 2030-ig tartó programjának egyik arca lett.[5]

2018 decemberében a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli alelnökének nevezték ki. Feladatai a sakk világszerte történő fejlesztéséhez kapcsolódnak majd: a játék iskolai népszerűsítésétől kezdve a versenyszervezés korszerűsítéséig.