Ismét nagyon erős mezőny – A 36. Zalakaros Sakkfesztivál megnyitóján India külön figyelmet kapott

Ismét nagyon erős mezőny – A 36. Zalakaros Sakkfesztivál megnyitóján India külön figyelmet kapott

36th Zalakaros Chess Festival Sax Gyula Memorial

 

ZALAKAROS – Csütörtökön 36. alkalommal rajtolt el a Zalakarosi Sakkfesztivál, amelyre minden eddiginél több résztvevő regisztrált. A csütörtöki, Hotel Karos Spa-ban tartott megnyitóünnepséget megtisztelte jelenlétével Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság nagykövete is.

A viadalon 28 ország képviseletében indultak versenyzők, köztük 40 indiai sportember, akiket a megnyitón Rahul Chhabra, hazájuk budapesti nagykövete is köszöntött. A verseny legmagasabban jegyzett résztvevője Rapport Richárd, de összesen 42 nemzetközi nagymester van a mezőnyben. A küzdelmek – melyek keretében a nyílt magyar női, illetve férfi bajnokság is lezajlik majd – május 26-ig tartanak.

Mindenképpen különlegesre sikerült tehát a csütörtöki megnyitóünnepség, ám az indiai nagykövet jelenléte nem volt véletlen. Mint a Magyar Sakk Szövetség (MSSZ) elnöke, Seszták Tamás elmondta, rendkívül örül annak, hogy ismét ilyen sokan neveztek erre a rangos viadalra. Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere köszöntőjében egyrészt üdvözölte Rahul Chhabra jelenlétét, másrészt a résztvevőknek figyelmébe ajánlotta Zalakaros különleges adottságait és biztatta őket, hogy a játszmák mellett szakítsanak időt a helyi nevezetességek megismerésére is.

Rahul Chhabra is szót kapott, aki nagy kitüntetésnek nevezte, hogy részt vehet e rangos viadal megnyitóján, s külön megköszönte ezt Novák Ferenc polgármesternek és Seszták Tamásnak, az MSSz elnökének. Horváth Tamás, az MSSZ alelnöke, egyben a zalakarosi viadal szakmai igazgatója örült, hogy ilyen erős mezőny gyűlt össze. Ahogy megjegyezte: bármily hihetetlen, de a magyarok után India a második legnépesebb küldöttség a karosi viadalon, amely 40 főt számlál.

 Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere (balról) és Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete a megnyitó utáni sajtótájékoztatónFotó: Szekeres Péter

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere (balról) és Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete a megnyitó utáni sajtótájékoztatón Fotó: Szekeres Péter

A megnyitót követően Rahul Chhabra indiai nagykövet sajtótájékoztatót tartott. Az összejövetelen elhangzott, hogy néhány hete éppen az indiai és magyar gazdasági kapcsolatok erősítéseként már járt Nagykanizsán, ám nem gondolta, hogy ilyen gyorsan visszatér a térségbe. Mind mondta, szereti a termálvizeket, s már akkor is figyelmébe ajánlották Zalakaros gyógyvizét. Megtudtuk, hogy a nagykövet két napot tölt az Európa-hírű fürdőhelyen, és igyekszik majd megismerkedni a helyi nevezetességekkel.

A lett Igor Kovalenko 2015-ben győzött Zalakaroson, s most is az egyik esélyesnek számít

A lett Igor Kovalenko 2015-ben győzött Zalakaroson, s most is az egyik esélyesnek számít

 

Zalaegerszegen az önvezető járművek tesztpályája épül, aminek alapkövét pénteken rakják le, Rákérdeztünk, hogy India, mint technológiai nagyhatalom, milyen lehetőségeket lát ebben. Rahul Chhabra elmondta, hogy India az autógyártásban is a világ élvonalába tartozik, s emlékeztetett rá: Kecskeméten is van autóipari gyáruk, nemrég pedig éppen Gyöngyöshalászon adtak át egy új, évente 6 millió gumiabroncsot előállító gyárat. Megjegyezte, Magyarország az autóipari termékek előállításában erőteljes növekedést mutat. Az önvezető járművek fejlesztésében országa szakemberei leginkább az informatika terén járnak az élen. Ez az iparág a világ minden pontján kifejlesztett és előállított termékekből, innovációkból áll össze, ami a jövőben is így lesz.

Annyi még elhangzott, hogy a most már harmadszor megrendezendő Nemzetközi Jóga Nap és Gangesz-Duna Indiai Kulturális Fesztiválra idén Magyarország 15 városában egyazon időpontban kerül sor, június 24-25-én. A kulturális sorozatnak Nagykanizsa is részese lesz, ahol Indiával ismerkedhetnek a résztvevők.

_5186595_kicsi 18556298_868431713310205_7686740390115049311_n 18486328_868431746643535_5208901641991695702_n

18486026_868793706607339_6274340328745818270_n 18486289_868793489940694_1847742150559294135_n 18486289_868793549940688_1400486842230579277_n 18486446_868792663274110_487023098848916978_n (1) 18519653_868792513274125_6580685473579655733_n 18519653_868792513274125_6580685473579655733_n (1) 18519775_868793433274033_8895719400357920821_n 18519781_868793739940669_6664344199962959592_n 18527644_868792543274122_4796477588608528135_n 18556051_868793043274072_3350264365113003144_n 18557190_868793633274013_3686870392118004160_n 18581651_868792856607424_623666313200669598_n 18581781_868793253274051_8321681147501822523_n 18582190_868793173274059_7507533387495422488_n

36th Zalakaros Chess Festival Sax Gyula Memorial-INFO-LIVE-RESULTS-PGN

The 36th Zalakaros Open is a 9-round Swiss tournament taking place from 18-26 May, 2017 in Zalakaros, Hungary.
Players receive 90 minutes for 40 moves, followed by 30 minutes to the end of the game, plus a 30-second increment starting from move one.

36th Zalakaros Chess Festival Sax Gyula Memorial . A rajtlistán Rapport

INFO

Read previous post:
3916 (1)
European Individual Chess Championship 2017 /05/30 to 2017/06/10 Starting rank

3. Schedule Day  Date Time  Program Monday 29.05.2017   Arrival Monday 29.05.2017 20.00 Opening ceremony Monday 29.05.2017 22.00 Technical Meeting...

live212-1-150x150-1-4-2
36th Zalakaros Chess Festival Sax Gyula Memorial-INFO-LIVE-RESULTS-PGN

LIVE Eredmények http://chess-results.com/tnr281784.aspx?lan=1&art=0&wi=821 PGN http://chess-results.com/tnr281784.aspx?lan=1&art=0&wi=821 Final Ranking after 9 Rounds Rk. SNo Name FED Rtg  TB1  TB2  TB3 1 10...

affiche
Top 12 – French Team Championship 2017

Starting rank No. Name FideID Rtg FED Team Bo. 1 GM NAVARA David 309095 2739 CZE MULHOUSE PHILIDOR 1 2...

munkacsvh
Mukachevo – IM 2017 2017-05-16 – 2017-05-21

    Starting rank list of players No. Name FideID FED Rtg 10 FM Bykovskiy Oleg 14129825 UKR 2368 4...

zgf
Nemcsak sakkfesztivál, de komoly verseny is lesz Zalakaroson

Nemcsak sakkfesztivál, de komoly verseny is lesz Zalakaroson ZALAKAROS - Csütörtökön veszi kezdetét a 36. alkalommal megrendezendő Zalakaros Sakkfesztivál, ami...

Close