Jól finiselt a Haladás Rapport Richárddal

Jól finiselt a Haladás Rapport Richárddal

Megnyerte utolsó két bajnokiját a Haladás VSE-Infraplan NB I-es sakkcsapata, így tíz együttes közül a hatodik helyen végzett. Haladás VSE-Infraplan- HÜSI SC 7,5-4,5. - Budapest, NB I-es sakkcsapatbajnoki mérkőzés, 8. forduló.
Az utolsó két fordulót szombaton és vasárnap valamennyi csapat egy helyen, egy fővárosi hotelben játszotta le. A hetedik helyen álló Haladás először a kilencedik HÜSI ellen ült asztalhoz a kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzésen. Jól indult a találkozó a szombathelyiek számára, a világranglista 35. helyén álló nemzetközi nagymester, Rapport Richárd másfél óra alatt legyőzte az 1978-as olimpiai bajnok Pintér Józsefet. Majd az utolsó táblán Borhy Marcell magabiztosan verte dr. Reskóné Timkó Melindát, így a vasiak már 2-0-ra vezettek. A többi parti szinte kivétel nélkül izgalmasan alakult. A szombathelyiek néhány játszmát – ahelyett, hogy döntetlenre mentettek volna – meg akartak nyerni, ám ezeken végül kikaptak. A kulcsmérkőzés a Petényi Tamás-Fendrik Lajos találkozó volt, amelyen a vasi sakkozó izgalmas csatában diadalmaskodott. Mivel a többi partiban jól álltak a szombathelyi versenyzők, ekkor már látszott: meglesz a találkozó. A cseh olimpikon Hracek Zbynek Havasi Gergő ellen végig jobban állt, és hosszú csatában le is győzte fiatal ellenfelét. A horvát olimpikon Alojzije Jankvoc Sinisa Drazic ellen fordulatos partiban hamar tisztelőnyre tett szert, végül magabiztosan győzött. A szombathelyiek tehát megnyerték a számukra fontos meccset. Győzött: Rapport, Hracek, Jankovic, Petényi, Lakos, Borhy. Remizett: Babula, Németh M., Polák.

Haladás VSE nemzetközi nagymestere, Rapport Richárd (jobbról) döntő részt vállalt a győzelmekből: mindkét meccsét megnyerte Fotó: Pergel László

Last update: 07 May 2018, 22:09 GMT

Idehaza Richárd király az úr !

# Name Classic +/− Rapid Blitz Age
28 ↑7 Rapport 2718.6 +11.6 2708.0 2695.0 22
45 ↑3 Almasi 2698.7 +2.7 2650.0 2585.0 41
52 ↑2 Leko 2690.5 −0.5 2686.0 2748.0 38
61 ↑8 Berkes 2675.9 +5.9 2688.0 2675 i 32
[Event "NB 1. Szabó László csoport, 2017-18."] [Site "Budapest"] [Date "2018.05.05"] [Round "8.25"] [White "Pinter, Jozsef"] [Black "Rapport, Richard"] [Result "0-1"] [BlackElo "2707"] [WhiteElo "2523"] [LiveChessVersion "1.4.8"] [ECO "A40"] 1. d4 {[%clk 1:30:27]} e6 {[%clk 1:30:14]} 2. g3 {[%clk 1:30:11]} Nf6 {[%clk 1:26:51]} 3. Bg2 {[%clk 1:30:25]} Be7 {[%clk 1:27:16]} 4. Nf3 {[%clk 1:30:36]} b6 {[%clk 1:27:34]} 5. O-O {[%clk 1:29:23]} Bb7 {[%clk 1:27:59]} 6. c4 {[%clk 1:29:35]} O-O {[%clk 1:28:22]} 7. Re1 {[%clk 1:29:49]} a5 {[%clk 1:28:22]} 8. Nc3 {[%clk 1:29:45]} Ne4 {[%clk 1:28:46]} 9. Bd2 {[%clk 1:30:03]} d6 {[%clk 1:28:43]} 10. d5 {[%clk 1:27:01]} Nxd2 {[%clk 1:27:13]} 11. Qxd2 {[%clk 1:27:03]} e5 {[%clk 1:27:34]} 12. e4 {[%clk 1:26:49]} Bc8 {[%clk 1:27:50]} 13. h4 {[%clk 1:26:18]} Na6 {[%clk 1:27:46]} 14. b3 {[%clk 1:15:43]} Nc5 {[%clk 1:27:40]} 15. Qe3 {[%clk 1:13:05]} g6 {[%clk 1:26:40]} 16. h5 {[%clk 1:09:27]} gxh5 {[%clk 1:25:01]} 17. Qh6 {[%clk 1:07:29]} Bg4 {[%clk 1:23:56]} 18. Qe3 {[%clk 1:06:06]} Kh8 {[%clk 1:22:52]} 19. Nh2 {[%clk 1:06:16]} Bd7 {[%clk 1:18:07]} 20. Qf3 {[%clk 1:00:30]} Bg5 {[%clk 1:16:44]} 21. Re2 {[%clk 1:00:21]} h4 {[%clk 1:16:01]} 22. Qh5 {[%clk 0:59:13]} Qf6 {[%clk 1:11:12]} 23. Rf1 {[%clk 0:58:35]} hxg3 {[%clk 1:09:35]} 24. fxg3 {[%clk 0:58:34]} Qg6 {[%clk 1:10:00]} 25. Qf3 {[%clk 0:58:49]} f5 {[%clk 1:10:15]} 26. Ref2 {[%clk 0:58:18]} Bh6 {[%clk 1:08:43]} 27. exf5 {[%clk 0:57:35]} Bxf5 {[%clk 1:07:41]} 0-1
[Event "NB 1. Szabó László csoport, 2017-18."] [Site "Budapest"] [Date "2018.05.06"] [Round "9.37"] [White "Rapport, Richard"] [Black "Nenezic, Marko"] [Result "1-0"] [BlackElo "2501"] [WhiteElo "2707"] [LiveChessVersion "1.4.8"] [ECO "B33"] 1. e4 {[%clk 1:27:21]} c5 {[%clk 1:28:40]} 2. Nc3 {[%clk 1:27:39]} Nc6 {[%clk 1:27:38]} 3. Nge2 {[%clk 1:27:09]} Nf6 {[%clk 1:27:22]} 4. d4 {[%clk 1:27:32]} cxd4 {[%clk 1:27:47]} 5. Nxd4 {[%clk 1:27:59]} e5 {[%clk 1:27:35]} 6. Ndb5 {[%clk 1:28:23]} d6 {[%clk 1:27:56]} 7. Bg5 {[%clk 1:28:43]} a6 {[%clk 1:28:19]} 8. Na3 {[%clk 1:29:11]} b5 {[%clk 1:28:26]} 9. Nd5 {[%clk 1:29:27]} Be7 {[%clk 1:28:21]} 10. Bxf6 {[%clk 1:29:52]} Bxf6 {[%clk 1:28:45]} 11. c4 {[%clk 1:30:19]} b4 {[%clk 1:28:55]} 12. Nc2 {[%clk 1:30:46]} O-O {[%clk 1:26:50]} 13. g3 {[%clk 1:31:03]} Rb8 {[%clk 1:19:54]} 14. Qd3 {[%clk 1:29:53]} Bg5 {[%clk 1:16:47]} 15. h4 {[%clk 1:29:00]} Bh6 {[%clk 1:16:44]} 16. Bh3 {[%clk 1:29:21]} Be6 {[%clk 1:17:01]} 17. Kf1 {[%clk 1:28:14]} Qa5 {[%clk 0:58:34]} 18. Kg2 {[%clk 1:25:20]} Qc5 {[%clk 0:56:11]} 19. Bf5 {[%clk 1:10:58]} a5 {[%clk 0:50:42]} 20. Rhd1 {[%clk 1:11:12]} Rb7 {[%clk 0:49:28]} 21. b3 {[%clk 1:10:53]} Kh8 {[%clk 0:41:18]} 22. h5 {[%clk 1:06:32]} Ra7 {[%clk 0:33:58]} 23. Qe2 {[%clk 1:00:59]} Re8 {[%clk 0:25:49]} 24. Bxe6 {[%clk 0:54:51]} fxe6 {[%clk 0:26:00]} 25. Nde3 {[%clk 0:55:17]} Bxe3 {[%clk 0:20:31]} 26. Qxe3 {[%clk 0:54:12]} Qxe3 {[%clk 0:20:02]} 27. Nxe3 {[%clk 0:53:03]} Nd4 {[%clk 0:17:55]} 28. c5 {[%clk 0:47:49]} dxc5 {[%clk 0:15:21]} 29. Rac1 {[%clk 0:47:59]} Ne2 {[%clk 0:03:24]} 30. Rxc5 {[%clk 0:47:42]} Nc3 {[%clk 0:03:48]} 31. Rd6 {[%clk 0:44:29]} Kg8 {[%clk 0:03:05]} 32. Rxe5 {[%clk 0:44:21]} Nxa2 {[%clk 0:03:01]} 33. Nc4 {[%clk 0:42:53]} a4 {[%clk 0:02:36]} 34. bxa4 {[%clk 0:42:30]} Rxa4 {[%clk 0:01:58]} 35. Rdxe6 {[%clk 0:40:47]} Rxe6 {[%clk 0:02:07]} 36. Rxe6 {[%clk 0:41:15]} b3 {[%clk 0:02:04]} 37. Re8+ {[%clk 0:41:20]} Kf7 {[%clk 0:02:29]} 38. Nd6+ {[%clk 0:41:47]} Kf6 {[%clk 0:02:53]} 39. f4 {[%clk 0:42:04]} g5 {[%clk 0:02:03]} 40. f5 {[%clk 1:09:27]} b2 {[%clk 0:30:44]} 41. Re6+ {[%clk 1:09:44]} 1-0

Aquaréna Kőbánya SC- Haladás VSE-Infraplan 4,5-7,5. – Budapest, NB I-es sakkcsapatbajnoki mérkőzés, 9. forduló.
Előző napi győzelmük után nyugodtabban ülhettek asztalhoz a szombathelyiek a negyedik Kőbánya ellen. Három gyors döntetlen után Rapport a végjátékban verte Marko Nenezicet. Ruck Róbert jól leszerelte a két éve még szombathelyi színekben szereplő Nagy Gábor támadásait, majd kontrákkal megnyerte a meccset. Dr. Kovács Gábor kiváló nyitáskezelés után remek teljesítménnyel győzte le Könnyű Jánost. Borhy Marcell viszonylag ismeretlen spanyol riválisa, Sánchez Repullo Daniel ellen végig szépen játszott, és döntetlen állásnál a végjátékban nyert. A szombathelyiek magabiztos teljesítménnyel győztek. Győzött: Rapport, Ruck R., dr. Kovács, Borhy. Remizett: Hracek, Babula, Németh M., Csonka, Lakos, Petényi, Polák.
A Haladás tehát a hétvégi, dupla fordulóban mindkét találkozóját behúzta, a sikerben nagy szerepe volt a remekül játszó Rapport Richárdnak és Borhy Marcellnak. A vasiak a hatodik helyen zárták a bajnokságot.
A bajnokság végeredménye: 1. Nagykanizsa 16 pont, 2. Diósgyőr 16, 3. Paks 13, 4. Kőbánya 9, 5. Makó 8, 6. Haladás VSE-Infraplan 7, 7. Pénzügyőr 7, 8. Dunaharaszti MTK 5, 9. HÜSI 5, 10. MTK Budapest 1. pa

Aquaprofit-Nagykanizsa TSK Wins Hungarian League 2017/18 Gold in Budapest

2 DVTK silver
3 ASE Paks bronze

Megvan az Aquaprofit-Nagykanizsai TSK NB I-es sakkcsapata tizenegyedik bajnoki címe!

Read previous post:
Magyar Egyetemi – Föiskolai Sakkbajnokság 2018-05-12

Starting rank No. Name FideID FED Rtg Club/City 1 GM Balog Imre 728446 HUN 2603 BCE 2 IM Kaczur Florian...

FRA-chT Top 12 Women 2018, Juvisy-sur-Orge

[Event "FRA-chT Top 12 Women 2018"] [Site "Juvisy-sur-Orge"] [Date "2018.05.05"] [Round "1"] [White "Javakhishvili, Lela"] [Black "Paehtz, Elisabeth"] [Result "1/2-1/2"]...

Hungarian League 2017/18 FINAL: Megvan az Aquaprofit-Nagykanizsai TSK NB I-es sakkcsapata tizenegyedik bajnoki címe!

2018-05-06 round 9     2018-05-05 round 8 PortálunK ezúton is gratulál a győztes Kanizsai bajnokcsapatnak! Természetesen elismerés jár a...

Happy Mothers Day

https://hunonchess.com/video/happy.mp4 Május első vasárnapjáról már az ovi óta tudjuk, hogy ha törik, ha szakad, az az anyák napja. Ahelyett, hogy...

Hungarian League 2017/18, (next 5 May) 25 Nov – 6 May 2017/18, (Hungary)

2018-05-05 round 8 2018-05-05 round 8

Close