Kétszáz program hatvan helyszínen a nyíregyházi Vidor Fesztiválon és sakk

Kétszáz program hatvan helyszínen a nyíregyházi Vidor Fesztiválon és sakk

A VIDOR Fesztivál programjai között már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a korábbi években oly sok sétálót megállító villámsakk bajnokság, 2019. augusztus 24-én, szombaton 15-17 óra között! A rendkívül látványos verseny célja a sakk népszerűsítése, melyre idén is a Kossuth téren kerül sor, a nézők és a sakkot szeretők által jól láthatóan. A villámsakk verseny a XXXVII. Nyírségi VIDOR Nemzetközi Sakk Fesztivál egyik kísérő versenye, melyen indulhat minden sakkozni szerető és tudó, aki nem fél összemérni erejét a sakkmesterekkel! A verseny helyszínén minden érdeklődőt szeretettel várunk, de „csak” az első 40 jelentkező nevezését tudjuk elfogadni. A versenyen a sakkozók 7 fordulóban fogják eldönteni a III. Nyírségi-VIDOR Sakk Kupa bajnoki címét, a játékosoknak a partikban 3 perc áll majd a rendelkezésére, lépésenként 2 másodperc bónuszidővel.

A versennyel kapcsolatos információ és nevezés a sakkszszbm@gmail.com e-mail címen érhető el.

Hatvan helyszínen több mint kétszáz koncerttel, színházi előadással, filmvetítéssel és kísérőprogrammal várják a közönséget augusztus 23. és 31. között a Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A tizennyolcadik alkalommal megrendezendő kulturális seregszemlén két új helyszín is bekerült a programba: két színházi előadást a felújított Rózsakert Szabadtéri Színpadon tartanak, a szintén megújult Bencs-villában pedig irodalmi estekre és szórakoztató előadásokra invitálják majd a nagyérdeműt – mondta Kirják Róbert, a szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján a nyírségi nagyvárosban.

A legnagyobb érdeklődés ebben az évben is a színházi versenyprogram iránt van, a szabolcsi kőszínház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában a legismertebb hazai és határon túli magyar színtársulatok tizennyolc vígjátékát és zenés színpadi játékát mutatják be.

A jegyek hetven-nyolcvan százalékát már eladták, van olyan előadás, amelyre már nem lehet kapni belépőt – jegyezte meg a direktor. Nyíregyházán lépnek színpadra például a József Attila Színház, a Nemzeti Színház, az Újszínház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, vagy a Szabadkai Népszínház társulatainak népszerű színművészei is.

A zenei koncertek sorában Kirják Róbert a Halott pénz, Geszti Péter, valamint a Bagossy Brothers Company fellépését említette, de mellettük a Lóci Játszik, a Parno Graszt & Bohemian Betyars, a Kelemen Kabátban, a Magashegyi Underground, a Biebers és a Mystery Gang is szórakoztatja majd a nyíregyháziakat. A nemzetközi világzenei vonalat a benini B.I.M., a német Workers Delight, az ukrán Hudaki, a kanadai Shaun Ferguson, a haiti Wesli, a francia La Cumbia Chicharra és a szenegáli-német Ablaye Cissoko & Völker Goetze együttesei képviselik.

A szervezők a versenyelőadásokról lemaradókat idén is ingyenes színházi előadásokkal kárpótolják, a Kossuth téri nagyszínpadon egy-egy este a Futballáb musical comedy, illetve Michael Cooney klasszikusa, a Nicsak, ki lakik itt?! című vígjáték lesz látható a Bánfalvy Stúdió színrevitelében. De számos egyéb kulturális program is várja az érdeklődőket: megtartják a megszokott esti, ingyenes filmvetítéseket, bővítik a Vidor Falu gasztronómiai kínálatát, a város főterét ellepik az utcazenészek, a zsonglőrök, a pantomimesek, a mutatványosok és a gólyalábasok, a gyerekeket koncertekkel és bábelőadásokkal várják, emellett az irodalomkedvelők is megtalálhatják a nekik tetsző programokat.