Még álmában is a sakk jár a fejében

Még álmában is a sakk jár a fejében

  Gaál Zsóka, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes sakkozó még alig múlt tízéves, de már lényegében körbeutazta a világot a nemzetközi versenyeknek köszönhetően. Legutóbb Brazíliában és Kínában járt, hogy dicsőséget szerezzen Ajkának, Tapolcának, illetve Magyarországnak. Sikerei elismeréseként a városvezetés fogadta november 24-én. Ajka nevében Schwartz Béla polgármester, Utassy István, a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság elnöke, Pad Ferenc önkormányzati képviselő és Mihályfi Gábor, a Bányász SK Ajka szakosztályvezetője köszöntötte az ifjú sportolót a Városházán. Az ünnepélyes fogadáson, – ahol természetesen a kislány szülei is jelen voltak – szó esett a fizikai sportokról, a példaképpé válásról és a jövőbeli tervekről is. Lapunk hobbiról és a külföldi versenyekről kérdezte Zsókát és családját. A mosolygós sakkozót, – ami már rég a védjegyévé vált a kislánynak – virágcsokorral és 3D-s puzzle-t is tartalmazó ajándékcsomaggal fogadta a városi küldöttség a szóbeli gratulációkon túl. Zsóka apró meglepetéssel készült, amit át is adott emlékül a polgármesternek.
Zsóka védjegye a mosolya
A kölcsönös ajándékozást követően a tanulásról és a fizikai felkészülésről beszélgettek a jelenlévők. Zsóka édesapja, ifj. Gaál Sándor elmondta, hogy a lánya napi 6-8 órát tölt sakkozással, de a szellemi tréning mellett hangsúlyt fektetnek a mozgásra is, így rendszeresen futnak együtt a tó körül, hogy meglegyen az erőnlét a versenyekre, amik akár több órásra is elnyúlhatnak. Ez teszi ki Zsóka számára a nap nagy részét, elmondása szerint mégsem unja, hiszen edzői humorosan tartják a felkészüléseket, így a komoly munka mellett mindig belefér egy kis vidámság és nevetés is az edzésekbe. – Magántanuló vagyok, mert nem tudnám összeegyeztetni az iskolát és a sakkot, de ha időm engedi, szívesen bemegyek a többiekhez. (Zsóka az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola diákja. – A szerk.) Szeretem a közösséget – mesélte az ifjú tehetség, akit mindig örömmel fogadnak és biztatnak a kortársai, tanárai, sőt mi több még az idegenek is. Szülei és nagyszülei rendkívül büszkék Zsókára és örülnek, hogy a kislány megszámlálhatatlanul sok pozitív üzenetet és támogatást kap, bármerre jár, legyen szó valós térről, vagy a közösségi médiáról, mert a jókívánságok mindig plusz motivációt jelentenek a kislánynak, aki már most igazi példakép a gyerekek körében. Az ifjú sportolót a Magyar Sakkszövetség kiemelten támogatja, hiszen kevés lány jut el ilyen magaslatokba hazánkban. Zsóka meg is érdemli a szövetség segítségét, hiszen már letett egy-két sikert az asztalra. Sok más mellett 2016-ban az Egyéni Korcsoportos Európa-Bajnokságot U10-es korcsoportban megnyerte Csehországban, akárcsak az Egyéni Rapid Európa-Bajnokságot Szerbiában. Idén az Egyéni Korcsoportos Világbajnokságon a dobogó második fokára állhatott fel Brazíliában, illetve a Csapat Rapid Sakk Világbajnokságon harmadik helyet gyűjtött be csapattársaival Kínában, ahol a 12 éven aluli mezőnyben egyedüli lányként szerepelt a magyar válogatottban.   Jövőre Minszkbe, Nagyváradra, Rigába és Santiago de Compostelába utazik nemzetközi versenyekre, illetve egy hónapot Amerikában tölt majd családjával a Dél-Dakotában élő edzőjénél, a nemzetközi mester, Kustár Sándornál. – Még álmában is a sakk jár a fejében – mesélte mosolyogva édesanyja, Gaál Renáta utalva Zsóka egy-egy elcsípett mondatára, alvás közben. Az örökmosolygós kislányról azt is megtudtuk, hogy már most igazi nő, hiszen bármerre utaznak egy-egy verseny miatt, mindenhol vetet magának egy helyi jellegzetes ruhát. (A találkozóra ezúttal hagyományos kínai öltözékben érkezett). Szeret síelni és teniszezni, pihenésképpen pedig szívesen néz Winnetou vagy Bruce Lee filmeket. A Bródy Imre Gimnáziumba készül, ahol biztosan hasznát veszi majd az edzéseken és a nemzetközi környezetben szerzett angol nyelvtudásának.
Read previous post:
FIDE World Junior Chess Championships 2017 FIDE World Junior and Girl Under 20 Chess Championship 2017 Final

Final Ranking after 11 Rounds Rk. SNo Name FED Rtg Pts.  TB1  TB2  TB3  TB4  TB5 Rp w we w-we...

Felnött lépések

Felnött lépések A tizennégy éves Krstulovics Alex nemzetközi felnőttversenyen ért el második helyezést, Európa-bajnoki nyolcadik lett, és országos bajnoki címnek...

FIDE Grand Prix 2017 Palma de Mallorca R8

Palma De Mallorca Grand Prix 2017 (Palma de Mallorca ESP) Wed 15th Nov 2017 - Sun 26th Nov 2017 -...

SAKK SIKEREK A PELION KUPÁN

Huszonöt TVSE sakkozó indult a versenyen. Remek lehetőség volt a helyieknek. /Fotók: Májer Edit/ A vezető kiemelte az A csoportban...

Rajtol a 2017-18. évi Sakk NB-I – Már az 1 fordulóban eldölhet a bajnoki cím sorsa – A legmagyarabb csapat az MTK

Close