Nakaruma összecsap a sárkánygyíkkal, de most másképp

Nakaruma összecsap a sárkánygyíkkal, de most másképp

Az amerikai nagymester számára nem ismeretlen a Kommodo sakkprogi, hiszen már többször is "kihívta maga ellen a sorsot" a gépek ellen. Kezdve a Rybka, Stockfishon át a Komodoig. Ha vicces akarnék lenni, akkor azt mondanám,hogy
hol Kisebb nagyobb sikerrel, de változatos teljesíttménnyel. A nagyobb siker persze mindíg a gépeknek jut és persze a változó teljesítmények is csak a gépek javára billenek. Nevezetesen hol fehérrel hol feketével marad alul az emberfia. De ne legyünk egyből ennyire rosszmájúak,hiszen Nakaruma azon kevés szupernagymesterek egyike,
aki már sokszor félre tette a presztízst a gépek ellen. De még ha arra is gondolunk, hogy pénzért elcsábíthatók a sztárok, nos akkor is tévúton járunk Nakaruma esetében, mert az amerikai sztár sakkozó sakkozói viszonylatban igen jól keres gépek nélkül is. Ami nyilván nem vetekszik egy futball sztáréval, de akik sakkozóknak születnek
vállalják ezt, az Usában meg pláne.

De lássuk miben más ez a mostani versengés

A Komodo sakkprogram fejlesztői új prodzsektbe kezdtek. Az Alpha Zero-ban meglevő monte carlo keresési algoritmust adaptálták a saját programjukba. Ez még ugyan nem a mesterséges intelligencia csúcsa, viszont egy érdekes tudományos lépés, programozói kihívás.Abba az irányba is,hogy a sakkozóknak egy újfajta sakkozási élményt nyújtson.
Akik követték az Alpha Zero világverő-világhírű útját azok már tudják, hogy Alpha Zero emberszerűbben játszik.
A titok mint kiderült,hogy míg a hagyományos progrik sakktudással bíró kiértékelő függvényt használnak, addig az új algoritmus nyerési valószínűségekkel dolgozik.


Kicsit megkavarták a dolgot

Lesz parti, ahol csak egy gyalog és egy tempo előnnyel zajlik,majd oéyan game, ahol Nakamura az egyik gyalogja helyett lovat kap. És olyan előnyadás, amikor a világossal játszó Komodo Monte Carlo minden tisztje helyett lovat kap, míg Nakamura lemond a két lováról.
Egyszóval sakknyelven: "A változatosság gyönyörködtet - és mozgatja az agyadat! "

"Alig várom, hogy versenyezhessek ezzel az új típusú sakk AI-vel olyan mérkőzésen, amely minden szinten érdekes lesz a sakk-rajongók számára" - mondta Nakamura. Izgalmas, hogy az első emberi nagymester játsszon Komodo Monte Carlo-ot. "

A végeredményről majd beszámolunk

Game 1: Pawn and two moves. Komodo is Black, missing its f7 pawn, and the white pawn starts on e4. White to move.
[Event "?"] [Site "?"] [Date "????.??.??"] [Round "?"] [White "Hikaru Nakamura"] [Black "Komodo Monte Carlo"] [Result "*"] [SetUp "1"] [FEN "rnbqkbnr/ppppp1pp/8/8/4P3/8/PPPP1PPP/RNBQKBNR w KQkq - 0 1"] [CurrentPosition "rnbqkbnr/ppppp1pp/8/8/4P3/8/PPPP1PPP/RNBQKBNR w KQkq - 0 1"] *
Game 2: Knight for pawn. Komodo is White and Black starts with a knight instead of a pawn on f7.
[Event "?"] [Site "?"] [Date "????.??.??"] [Round "?"] [White "Komodo Monte Carlo"] [Black "Hikaru Nakamura"] [Result "*"] [SetUp "1"] [FEN "rnbqkbnr/pppppnpp/8/8/8/8/PPPPPPPP/RNBQKBNR w KQkq - 0 1"] [CurrentPosition "rnbqkbnr/pppppnpp/8/8/8/8/PPPPPPPP/RNBQKBNR w KQkq - 0 1"] *
Game 3: The Knightmare. Komodo is White and all of its pieces are replaced with knights, while Black's knights are removed.
[Event "?"] [Site "?"] [Date "????.??.??"] [Round "?"] [White "Komodo Monte Carlo"] [Black "Hikaru Nakamura"] [Result "*"] [SetUp "1"] [FEN "r1bqkb1r/pppppppp/8/8/8/8/PPPPPPPP/NNNNKNNN w kq - 0 1"] [CurrentPosition "r1bqkb1r/pppppppp/8/8/8/8/PPPPPPPP/NNNNKNNN w kq - 0 1"] *

The real fun begins next as Nakamura is then slated to face the newest version of the engine, Komodo Monte Carlo, in three different positions designed to level the chessboard for the human. In these three games, Komodo Monte Carlo will run on a powerful, 16-core computer (i9-7960x, overclocked to 4.1 GHz, 64 GB RAM, 5-piece Syzygy endgame tablebases).

Komodo Monte Carlo chooses its moves by win probability and not traditional evaluation. The approach is similar to the probabilistic methods of the machine-learning chess projects AlphaZero and LeelaChess, which have fascinated chess players with their intuitive styles and fantastic success.

Nakamura will play the dice-wielding lizard in three different odds positions, all at a rapid time control of 10 minutes plus five seconds increment:


Nakamura To Play Komodo In Man-vs-Machine Chess

Hikaru Nakamura will play a groundbreaking man-vs-machine chess event this Sunday as he is slated to face 20 levels of the Komodo chess engine on Chess.com before taking on the newest version, Komodo Monte Carlo, in three odds-chess games.

The match is scheduled for Sunday, June 17, beginning at 10 a.m. Pacific time (1 p.m. EDT, 5 p.m. UTC). Watch the broadcast live as Nakamura streams his own commentary at Chess.com/TV and Twitch.tv/chess.

Hikaru Nakamura will play a groundbreaking man-vs-machine chess event this Sunday as he is slated to face 20 levels of the Komodo chess engine on Chess.com before taking on the newest version, Komodo Monte Carlo, in three odds-chess games.

The match is scheduled for Sunday, June 17, beginning at 10 a.m. Pacific time (1 p.m. EDT, 5 p.m. UTC). Watch the broadcast live as Nakamura streams his own commentary at Chess.com/TV and Twitch.tv/chess.

Nakamura, who was bested in a four-game match by Komodo 9 in January 2016, will have the chance to take his revenge against the machine in a match format that should let humanity score some wins.

All Chess.com users can play the 20 levels of Komodo on Chess.com/live, and that's exactly what Nakamura will do to kick off the match. While the American grandmaster is expected to make short work of the weaker Komodo levels, it will be interesting to see if he can keep up with the great lizard all the way to level 20.

The 20 Komodo levels games will be played with no odds at a blitz time control of five minutes plus five seconds increment. Nakamura will play the white pieces in all 20 games.

Publisher: Chess.com NewsPosted on Jun. 13, 2018

Read previous post:
Magyar Korcsoportos Sakkbajnokság 2018 Balatonlelle 2018.06.21 – 2018.06.28

Photos of the 2018 World Cup – Russia World Cup in pictures

Photos of the 2018 World Cup - Russia World Cup in pictures      

2018/06/12 *** 36. Balatoni Sakk Fesztivál FOTO

“100 Days Until The Chess Olympiad”. Még 100 nap és SAKK OLIMPIA

Wesley So wins Leuven GCT Leg in Dramatic Finale

[Event "Your Next Move GCT 2018-Blitz"] [Site "Leuven"] [Date "2018.06.15"] [Round "1"] [White "So, Wesley"] [Black "Karjakin, Sergey"] [Result "1/2-1/2"]...

Close