NB I. Szabó László csoport (2016/2017) 2016. október 30.

NB I. Szabó László csoport (2016/2017) 2016. október 30.

1. forduló

Sakk NB I: nagyon jól kezdtek Aquaprofit-Nagykanizsai TSK (1.) – Duocor-Makói SVSE (10.) 10:2 NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés, 1. forduló. Nagykanizsa. Eredmények (elöl a kanizsaiak): Ragger – Mihók 0,5:0,5, Balogh Cs. – Sipos I. 1:0, Lenic – Sarics 1:0, Márkus – Csonka 0,5:0,5, Bánusz – Farkas T. 0,5:0,5, Erdős V. – Horváth Zs. 1:0, Ribli – Tatár Kis Sz. 1:0, Medvegy – Hajnal Z. 1:0, Kántor – Szalai K. 0,5:0,5, Aczél – Balla 1:0, dr. Flumbort – Péczely 1:0, Gara T. – Juhász B. 1:0

A kanizsaiak a többi mérkőzésnél később kezdték a makóiak elleni találkozójukat, így már ismert volt, hogy a Paks és a DVTK győzött, míg a további közvetlen riválisnak tartott Honvéd-Lila Futó döntetlent ért el. A dél-zalaiak végül beleerősítettek és ahogy elsőként a hátsó táblákon, úgy az elsőkön sem születtek döntetlennél rosszabb eredmények.

– Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, ha nagyon szőrös szívűek vagyunk, talán azt mondhatnánk, hogy egy pont a mérkőzésben maradt – értékelt Papp Nándor csapatvezető. – Ugyanakkor így sincs probléma, a lényeg az, hogy szép sikerrel nyitottunk.

NB I. Szabó László csoport (2016/2017)
Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Össz
1. Aquaprofit-NTSK I. 10 10   
2. DVTK 7.5 7.5
3. ASE Paks 7 7   
4. HASE-Lila Futó I. 6 6   
5. HVSE-Infraplan 6 6   
6. Aquaréna Kőbánya SC 6 6   
7. Dunaharaszti MTK 6 6   
8. Z.Csuti-Hydrocomp SK 5 5   
9. Pénzügyőr SE 4.5 4.5
10. Duocor-Makói SVSE 2 2   

 

A forduló csapatmérkőzései
Hazai csapat Eredmény Vendég csapat
Pénzügyőr SE 4.5 7.5 DVTK
HASE-Lila Futó I. 6 6 Dunaharaszti MTK
ASE Paks 7 5 Z.Csuti-Hydrocomp SK
HVSE-Infraplan 6 6 Aquaréna Kőbánya SC
Aquaprofit-NTSK I. 10 2 Duocor-Makói SVSE

 

Pénzügyőr SE 4.57.5 DVTK
Cím Élő Pénzügyőr SE Eredmény DVTK Élő Cím
1. GM 2541 Antal Gergely 1/2 – 1/2 Prohászka Péter 2591 GM
2. GM 2497 Horváth Csaba 1/2 – 1/2 Jr. Héra Imre 2619 GM
3. GM 2548 Balog Imre 0 – 1 Guijarro David Anton 2628 GM
4. IM 2464 Hujbert Flórián 1/2 – 1/2 Torma Róbert 2488 IM
5. GM 2368 Fogarasi Tibor 1/2 – 1/2 Korpa Bence 2474 IM
6. GM 2390 Seres Lajos 1/2 – 1/2 Nayhebaver Martin 2442
7. IM 2371 Szük Balázs 0 – 1 Bagi Máté 2446 IM
8. FM 2412 Bakos Balázs 1 – 0 Okhotnik Vladimir 2427 GM
9. IM 2363 Szeberényi Ádám 1/2 – 1/2 Kun Gábor 2359
10. FM 2334 Szamosközi Gábor 1/2 – 1/2 dr. Medvegy Nóra 2361 IM
11. IM 2349 Gara Anita 0 – 1 Handó Vilmos 2347 FM
12. FM 2311 Papp Tamás 0 – 1 Ág Norbert 2329 FM
HASE-Lila Futó I. 66 Dunaharaszti MTK
Cím Élő HASE-Lila Futó I. Eredmény Dunaharaszti MTK Élő Cím
1. GM 2585 Gledura Benjámin 1/2 – 1/2 Sadzikowski Daniel 2541 IM
2. GM 2508 Horváth József 1/2 – 1/2 Grigoriants Sergey 2564 GM
3. GM 2495 Stohl Igor 1/2 – 1/2 Gonda László 2490 GM
4. GM 2470 Hoang Thanh Trang 1 – 0 Almási István 2423 IM
5. GM 2464 Tolnai Tibor 0 – 1 Kovacevic Blazimir 2478 IM
6. GM 2449 Nguyen Huynh Minh Huy 1/2 – 1/2 Faragó Iván 2410 GM
7. IM 2297 Petrán Pál 1/2 – 1/2 Popovics Ádám 2391 IM
8. IM 2311 dr. Liptay László 1/2 – 1/2 Tompa János 2386 IM
9. 2295 dr. Szabó Zsolt 0 – 1 Papp Petra 2335 WGM
10. IM 2236 Rigó János 1/2 – 1/2 Grimm Dániel 2346 FM
11. FM 2269 Koczka Zsolt 1/2 – 1/2 Loránd Norbert 2340 FM
12. FM 2187 Görcsi Gábor 1 – 0 Kökény Norbert Adrián 2060
ASE Paks 75 Z.Csuti-Hydrocomp SK
Cím Élő ASE Paks Eredmény Z.Csuti-Hydrocomp SK Élő Cím
1. GM 2645 Berkes Ferenc 1/2 – 1/2 Vajda Levente 2596 GM
2. GM 2619 Perunovic Milos 1/2 – 1/2 Horváth Ádám 2498 GM
3. GM 2583 Papp Gábor 1 – 0 Czebe Attila 2473 GM
4. GM 2579 Ács Péter 1 – 0 Kozák Ádám 2365 FM
5. GM 2510 Szabó Krisztián 0 – 1 Mészáros Tamás 2408 IM
6. GM 2444 Grószpéter Attila 1/2 – 1/2 Tésik Csaba 2340 FM
7. IM 2445 Lizák Péter 1/2 – 1/2 Horváth Tamás 2367 IM
8. IM 2365 Lázárné Vajda Szidónia 1/2 – 1/2 Horváth Gyula 2335 IM
9. 2427 Kaczúr Flórián 1/2 – 1/2 Mádl Ildikó 2324 IM
10. IM 2421 Vidéki Sándor 1 – 0 Dobos József 2283 IM
11. 2396 Balázs Gábor 0 – 1 Csiszár Zoltán 2288 FM
12. IM 2340 Györkös Lajos 1 – 0 Boronyák Árpád 2148 FM
HVSE-Infraplan 66 Aquaréna Kőbánya SC
Cím Élő HVSE-Infraplan Eredmény Aquaréna Kőbánya SC Élő Cím
1. GM 2594 Hracek Zbynek 1/2 – 1/2 Vovk Andrey 2641 GM
2. GM 2545 Babula Vlastimil 1/2 – 1/2 Indjic Aleksandar 2576 GM
3. GM 2579 Jankovic Alojzije 1 – 0 Nestorovic Nikola 2507 GM
4. GM 2566 Ruck Róbert 1/2 – 1/2 Izsák Gyula 2430 IM
5. GM 2505 Polák Tomás 1/2 – 1/2 Nagy Gábor 2430 IM
6. IM 2469 Németh Miklós 1/2 – 1/2 Szabó Bence 2383 IM
7. IM 2456 Dr. Kovács Gábor 1 – 0 Horváth Dávid 2380 IM
8. IM 2437 Petényi Tamás 0 – 1 Könnyű János 2339 IM
9. IM 2371 Kiss Attila 1/2 – 1/2 Krizsány László 2428 IM
10. IM 2316 Csonka Attila István 1/2 – 1/2 Marjanovic Annamária 2349 WFM
11. WGM 2283 Lakos Nikoletta 1/2 – 1/2 Farkas Richárd 2299
12. 2234 Czupor Attila 0 – 1 Polyik Péter 2297
Aquaprofit-NTSK I. 102 Duocor-Makói SVSE
Cím Élő Aquaprofit-NTSK I. Eredmény Duocor-Makói SVSE Élő Cím
1. GM 2700 Ragger Markus 1/2 – 1/2 Mihók Olivér 2498 GM
2. GM 2621 Balogh Csaba 1 – 0 Sipos István 2471 IM
3. GM 2640 Lenic Luka 1 – 0 Saric Sinisa 2422 IM
4. GM 2649 Márkus Róbert 1/2 – 1/2 Csonka Balázs 2398 FM
5. GM 2612 Bánusz Tamás 1/2 – 1/2 Farkas Tibor 2279 IM
6. GM 2585 Erdős Viktor 1 – 0 Horváth Zsolt 2415 FM
7. GM 2555 Ribli Zoltán 1 – 0 Tatár Kis Szabolcs 2373 IM
8. GM 2557 Medvegy Zoltán 1 – 0 Hajnal Zoltán 2375 IM
9. IM 2413 Kántor Gergely 1/2 – 1/2 Szalai Kornél 2382 IM
10. IM 2506 Aczél Gergely 1 – 0 Balla Tamás 2361 IM
11. GM 2446 dr. Flumbort András 1 – 0 Péczely Sebastian Zsombor 2212
12. WGM 2358 Gara Tícia 1 – 0 Juhász Barbara 2195 WFM