Nemzetközi sakkfesztivál, hat ország versenyzőinek részvételével

Nemzetköz

i sakkfesztivál, hat ország versenyzőinek részvételével

Debrecen - Igazi Mester-munka: elhozta az első helyet, ám tanítványaira is büszke lehet.

Augusztus 3-6. között tartott a négynapos sakk-karnevál Debrecenben. Hat nemzet képviseletében ültek asztalhoz a sakkozók, mindhárom csoportban népes mezőny gyűlt össze a versenyen.

Örömteli a sok fiatal versengése a kiemelt "A" és "B" csoportban is, ami jelzi töretlen fejlődésüket. Ebben nagy szerepet játszik a helyi sakkiskolában folyó "Mestermunka": sok tanítványa van a főcsoport bajnokának, Mester Gyulának. Az ifjú sakkozók nagyon szépen szerepelnek versenyről versenyre, s remélhetőleg a jövő Lékó Pétere és a Polgár lányok utódja hajdú-bihar fiatalokból kerül majd ki.

Mindkét kiemelt csoportban Debrecenben élő sakkozó nyert.

Főcsoport , 7 forduló:

Bajnok: Mester Gyula                   Debreceni Sakkiskola        6 pont

ezüstérmes: Varga Tamás           Orosháza                           5,5

bronzérmes: Donka Péter            Debrecen, Huszár Gál       5

ifi bajnok: Szilágyi Norbert           Debreceni Sakkiskola        4,5

"B" csoport, 7 forduló:

Bajnok: Áts László                       Viadukt-Biatorbágy SE                  6

ezüst: Monduk Ferenc                 Csepel                                           6

bronz: Perdi Zsombor                  Békés                                            4,5

ifi bajnokok, fiú: Kádár Márton     Debreceni Sakkbarátok Klubja     4,5

ifi bajnokok, lány: Vass Boglárka Debreceni Sakkiskola                   4

"C" csoport, fiatalok, 9 forduló:

Bajnok: Hurkovsky Vladyslav       Ungvár                             8

ezüst: Németh Márk                     Debreceni Sakkiskola      7,5

bronz: Kulcsár Fruzsina Eszter    Debrecen                         6

Read previous post:
Help Nino Khurtsidze overcome cancer

Nino in Need Nino Khurtsidze (born September 28th, 1975) is a Georgian chess player who holds the FIDE titles of...

GRENKE Chess Classic 2017 FINAL

GRENKE Chess Classic 2017 (Karlsruhe GER) Thu 13th Apr 2017 - Sat 22nd Apr 2017 - Official Site 4th GRENKE...

Életmü díjat kapott sakk szakosztályunk mestere, Jakobetz László

Életmü díjat kapott sakk szakosztályunk mestere, Jakobetz László Vezetőedzőnket, Jakobetz László FIDE-mestert Budapesti Sakkozásért Díjjal tüntették ki a Bálnában megtartott Tavaszi...

CIKK vázlat

Chess Talent: Vincent meets Garry

Chess Talent: Vincent meets Garry By Frederic Friedel Here's how it began. Recently – actually at the end of August...

Close