Sakk-matt – Portisch Lajossal és Mérö Lászlóval

Sakk-matt – Portisch Lajossal és Mérö Lászlóval

 

A Kovátsműhely vasárnapi adásának daltörténete a sakkról szól. Vendégeink Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester, és Mérő László matematikus, pszichológus voltak. Beszélgettünk híres sakkjátszmákról, a számítógépek térnyeréséről, zenéről és matematikáról is.

Portisch Lajos szerint mára már devalválódott a nagymester rang, a gépekkel pedig kifejezetten nincs jó viszonyban, noha azt elismeri, hogy az orvoslásban és az élet sakkon kívüli területein nagy szükségünk van a számítógépekre. Mérő László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a gépek a legnagyobb sakkozókat is képesek megverni. A bokszot hozta fel párhuzamnak: ha lenne egy olyan bokszoló gép, amelyet ugyan biztosan megverhetne egy ember, ő akkor sem állna ki ellene, hiszen – Papp László szavaival élve – a boksz az a sport, ahol a győztest is nagyon megverik.
Portisch elmesélte, hogy vannak olyan sakkozók, akiket kifejezetten doppingol, ha gyűlölhetik az ellenfelet: ő nem tartozik ezek közé. Mesélt azokról az időkről, amikor Kaszparov szekundánsa volt, de az énekesi karrierje is szóba jött. Szívéhez legközelebb a dalirodalom áll, basszbaritonként rengeteg koncertet adott már.

Mérő László mesélt tanításról, gépekről, matematikáról, és természetesen a sakktémához is hozzászólt, hiszen ő maga is nagyon szereti ezt a játékot. Beszéltünk arról is, hogy a kétségbe vonhatatlan tehetség hogyan nyilvánul meg különféle területeken, és hogy mi az összefüggés a zene és a matematika között.

Szó volt még a népszerű ‘go’ játék és a sakk közötti különbségekről, Portisch Lajos pedig felelevenített néhány legendás mérkőzést. Tartottunk egy rövidke sakk-gyorstalpalót kezdőknek, és még a sakk történetéről is szó esett; Portisch elmesélte az indiai brahmin történetét: A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin, név szerint bizonyos Széta találta fel a sakkot. Jutalmul a rádzsától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla mezőire a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első mezőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön, hiszen a brahmin összesen 264−1=18 446 744 073 709 551 615 (tizennyolctrillió-négyszáznegyvenhatbilliárd-hétszáznegyvennégybillió-hetvenhárommilliárd-hétszázkilencmillió-ötszázötvenegyezer-hatszáztizenöt) búzaszemet kért.

ortisch Lajos és Mérő László a Kovátsműhelyben

klubradio

23/05/2020 15:16| Szerző: Barna Zsuzsanna/Klubrádió