Sakk-világbajnokság: Sakk videó-gate az amerikai Carunával.

Sakk-világbajnokság: Sakk videó-gate ügy az amerikai Carunával.

 
Na tessék.

Watergate ügy után már van a sakknak is World Championship 'videogate' je🙂

Rövid ideig elérhető volt a Youtube-on egy olyan videó, amelyik a sakkvilágbajnoki döntő kihívójának, Fabiano Carauanának a felkészüléséről készült. A videót eltüntették, azóta pedig próbálják megfejteni sokan, hogy csak trollkodásból került ki, netán óriási baklövés volt.

Jon Ludvig Hammer a köztudottan Carlsen barátja és segítője szerint kizárt, hogy szándékosan tették volna ki a videót, mert nagy részletességgel mutatott be olyan megnyitási varikat, amit egyébként már játszott is Carauna.(Petrov-védelem, Grünfeld-védelem fianchetto)

Caruana nem kívánta kommentálni, hogy hogyan és miért került ki a felvétel.A videón látható volt, hogy kik voltak
az amerikai sakkozó segítői, Leinier Domínguez, Alejandro Ramírez és Iona-Cristian Chirlia is felismerhető volt.
Carlsen, a jelenlegi sakkvilágbajnok pedig elmondta a keddi parti után, hogy tud a videó létezéséről.

Az viszont érdekes lessz a folyatásban, hogy Carauna milyen nyitásokkal jön majd elő,vagy a korábbi vb döntő Karjakin védekezés módját válsztja e Fabi.Hiszen a videogétban a karjakin menü is ott volt.

Ugyanakkor ne legyenek llúzióink,egyfelől a két világsztár sakkozó mindent tud egymásról, hiszen ahogy mondani szokás nem most kezdték a sakk szakmát . És amerika a maga sokszínűségével és egyáltalán a mai világ netes vedeogétjein
már nem sokat lepődik meg senki. Sok minden megeshet. Az is, hogy az amarikai sakk stáb egyfajta elterélesnek szánta a dolgot.Vagy mondjuk a Saint Lois Chess Club Youtube-csatornájának site adminja tévedésből lötte ki a netre a videot.

Na tessék.

Watergate ügy után már van a sakknak is World Championship 'videogate' je🙂

Talán emlékeznek még az olvasók 1972- re, a Watergate-botrányra amikor a The Washington Post kis hírként közölte, hogy betörtek a Watergate-ház egyik, irodának használt lakásába és a kárvallott Larry O'Brien, az amerikai Demokrata Párt akkori elnöke volt. A hír a legnagyobb amerikai belpolitikai válság kezdetét jelezte, az egyetlen olyan botrányét, amely egy épp hatalomban lévő elnök lemondásával végződött.Itt ezen a sakkvébén nemigen fog lemondani egy sakkozó sem, emiatt a World Championship: Game 4 drawn amid 'videogate' miatt sem. Mindenesetre sikerült szint vinni valakiknek a modernkori sakk hadviselésbe.
És amikor
1974. augusztus 8-án Nixon bejelentette a lemondását,akkor egy példátlan lépésével zárult a
a Watergate-botrány. Most mi sakkozók egy másik példátlan lépésre várunk, nevezetesen arra, hogy ki fogja nyerőt lépni ezen a sakkvébén.És ha már a számoknál tartunnk, akkor 72- ben volt az a nevezetes Fischer - Spassky sakkvilágbajnoki döntő is.Amiben és akkor amerika filllingjét nem csak a Fischer féle extra vagány viselkedés,a mondhatni nyilvános videogetek adták,hanem maga a sakkzeni Fischer.Hát itt még akad tennivaló.. Még Caraunának is.
Igy hát még nem tudjuk,hogy az amrikai álom valóra válik e.Nevezetesen Fischer után lessz e amerikának sakk világbajnoka.Vagy a norvég háromszoros világbajnok az orosz Karjakin elleni címvédéssel beveszi e amerikát is.

 Carlsen-Caruana World Chess Championship, London 2018-11-09 - 11-27

Egyébként ma folytatódik a sakkvb, az otodik partival. Mindenkit szeretettel várunk a portálon itt.

‏ This morning a 2-minute clip from one of Caruana's training camps was uploaded on YouTube (now deleted). It featured various activities, chess included. Viewers could also see a laptop screen with a ChessBase file laid open. The greatest intel blunder in chess history or a hoax? A video rövid változata I watched the video by ST LChessClub this morning of Caruana doing preparations along with Ramirez, Dominguez and Chirila. Video is now removed. Either a huge mistake, or an intentional campaign to misinform Team Carlsen. Petroff, QGD and Fianchetto Grunfeld oh my! Speaking of openings, Carlsen and his squad of seconds may have gotten an unexpected gift on Tuesday morning, when a video clip providing a behind-the-scenes glimpse of a Caruana training camp was noticed to contain a potentially sensitive list of games in a ChessBase window, including opening files.    
Read previous post:
Vachier-Lagrave awarded Shenzen Masters win after three-way tie

[Event "2nd Dute Cup Longgang Masters"] [Site "Longgang"] [Date "2018.11.04"] [Round "1"] [White "Giri, Anish"] [Black "Ding, Liren"] [Result "1/2-1/2"]...

Alexandra Kosteniuk and Mariya Muzychuk advance to the Semi-final

 Alexandra Kosteniuk and Mariya Muzychuk advance to the Semi-final The Quarterfinals of the Women’s World Championship were concluded on November...

Vajon mit csinál Magnus a sakkvilágbajnok a sakkvilágbajnokság közben ?

Sakk Electrofor Kupa 5000 lej összdíjazással

Congratulations to Vishy Anand on winning the Tata Steel Chess India Blitz Tournament Blitz tournament 2018

[Event "Tata Steel IND Blitz"] [Site "Kolkata IND"] [Date "2018.11.14"] [Round "10.1"] [White "Vidit, Santosh Gujrathi"] [Black "Aronian, Levon"] [Result...

Close