Szabó László nagymester születésének századik évfordulójára!

Szabó László

Élete

Budapesten, 1917 március 19-én született zsidó származású családba. Nemzetközi sakk-karrierje 1935-ben kezdődött, amikor beválogatták a magyar csapatba, a lengyelországi 8. sakkolimpiára. Az 1936-os nemhivatalos sakkolimpián Münchenben a magyar válogatott csapattal aranyérmet nyert. Az 5. táblán elért 86,8%-os teljesítményével tábláján aranyérmet szerzett, és eredménye a teljes mezőnyben is a legjobb volt. Az 1937-es stockholmi sakkolimpián a 2. táblán a mezőnyben a 2. legjobb eredményt érte el, amellyel nagyban hozzájárult a magyar válogatott ezüstérméhez.

1942-ben Londonban tartózkodott, amikor megígérték neki, hogy hasonlóan a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és egyébként színikritikus Petschauer Attilához nem fog bántódása esni a származása miatt csak jöjjön haza. Szabó hitt az ígéreteknek, pedig Budapestre érkezése után Petschauerrel együtt munkaszolgálatra hívták be és 1943-ban hadifogságba esett. A sakkozó karrierjéből ezek az évek így kimaradtak. A nagymester, miután hazajöhetett a fogságból, mintegy húsz éven keresztül a legjobb magyar sakkozó volt.

Sakkozói pályafutása

1950-ben lett nemzetközi nagymester. Ugyanebben az évben az egyik résztvevője volt a Budapesten megrendezett világbajnokjelöltek versenyének, amely után a szovjet Bronstejn hívhatta ki 1951-ben az akkori sakk-világbajnokot, Botvinniket.

Az akkori idők divatja szerint úgynevezett sportállásként helyezték a Bán Jenő és Barcza Gedeon által szerkesztett Magyar Sakkélet élére, de Szabó – a nemzetközi versenyek által megkövetelt időszakot leszámítva – a szerkesztési munkákba is aktívan bekapcsolódott, és két évtizedre ez a triumvirátus határozta meg a magyar sakkszervező folyóirat arculatát.

Olimpiai szereplései

11 hivatalos és 1 nemhivatalos olimpián szerepelt a magyar válogatottban, amelyeken 156 partit játszott magyar színekben és 95,5 pontot szerzett.[4] Összesen 1 alkalommal nyert aranyérmet, emellett 1 ezüst és 2 bronzérmet szerzett a magyar csapattal. Egyénileg 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet kapott a tábláján elért eredményei alapján.

 

Szabó László

Autosave-File vom d-lab2/3 der AgfaPhoto GmbH

Szabó László (1974, Dortmund)
Személyes adatok
Születési dátum 1917. március 19.
Születési hely Budapest
Halálozási dátum 1998. augusztus 8. (81 évesen)
Halálozási hely Budapest
Állampolgárság magyar
Versenyzői adatok
Cím nemzetközi nagymester (1951.)
Legmagasabb Élő-pontszám 2726 (1946 december)
Legmagasabb ranglista 6. (1946 december)
Szerzett érmek
 Magyarország színeiben
Sakk
Sakkolimpia
arany
1936, München
csapat
arany
1936, München
egyéni
ezüst
1937, Stockholm
csapat
ezüst
1937, Stockholm
egyéni
bronz
1952, Helsinki
egyéni
bronz
1956, Moszkva
csapat
bronz
1966, Havanna
csapat
ezüst
1966, Havanna
egyéni
Sakkcsapat Európa-bajnokság
bronz
1961, Oberhausen
csapat
bronz
1965, Hamburg
csapat
bronz
1965, Hamburg
egyéni
ezüst
1970, Kapfenberg
csapat
bronz
1970, Kapfenberg
egyéni
bronz
1973, Bath
csapat

800px-thumbnail

MTK-sakk-szo-600x428

The Great, Legendary MTK around 1977: sitting from left: Istvan Polgar, Sapi Laszlo, Pauncz Miklos, Antal Jancsek; standing from left: Gyorgy Szilagyi, Jozsef Pogats, Gabor Kallai, Levente Lengyel, Endre Vegh, Jeno Morvai, Tamas Hradeczky, Gyozo Forintos, Gyula Forgacs, Janos Felmeri, Lajos Portisch and Laszlo Szabo It was a fantastic school!

Negyven ország sakkozói indulnak a BTF-Szabó László Emlékversenyen

Read previous post:
magnus
BEM mozi (1027 Bp. Margit körút 5.) MÁRC.22 Magnus Carlsen Film

https://hunonchess.com/magnus-carlsen-new-chess-movie-2016-%E2%97%84-teaser-trailer-%E2%96%BA https://hunonchess.com/the-prince-of-chess-magnus-carlsen

C6yFmQ8XAAAPwFn
Karjakin takes up Putin offer for civil servant role

Karjakin takes up Putin offer for civil servant role Sergey Karjakin has accepted President Vladimir Putin’s invitation to join the...

1-ivanchuk-portret
ČEZ CHESS TROPHY 2017

ČEZ CHESS TROPHY 2017 Mistr světa přijede do Prahy     Atraktivní šachovou podívanou slibuje letošní festival ČEZ CHESS TROPHY....

14225564_1122162701163509_855501630226442136_n
EVK, Cseh, Gledura: támogatott favoritok

A zászlóshajó megnevezés sokszor elhangzott már az Egri Vízilabda Klub kapcsán, és ez a városi támogatásban is megmutatkozik. A Bajnokok...

diakOlimpiaLogo@800x-300x236
2016/17 évi Diákolimpia Egyéni-, és Csapatverseny Versenyek időpontok színhelyek:

ORSZÁGOS EGYÉNI DIÁK SAKKOLIMPIAI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA „AMATŐR” ÉS „ÉRTÉKSZÁMOS” KATEGÓRIA Miskolc 2017. április 12-14. „Amatőr” kategória 2016. évi bajnokai L...

Close