82 éves “sakkveterán” Kazincbarcika díszpolgára cím büszke tulajdonosa

82 éves “sakkveterán” Kazincbarcika díszpolgára cím büszke tulajdonosa
Grat!
A város életében maradandót alkotókat is díjazták a nemzeti ünnepen.

Idén is ünnepi testületi ülésen adták át augusztus 20-án Kazincbarcika város elismeréseit, díjait. Az ünnepségen Szitka Péter, az észak-borsodi város polgármestere kö­szöntötte a megjelenteket. A városvezető úgy fogalmazott, Kazincbarcika nemcsak az államalapításról, Magyarország születésnapjáról emlékezett meg, hanem többszörös jubileumot – Kazincbarcika fennállásának 65. évfordulóját és a lengyel testvérvárosukkal, Swidnicával kötött húszéves kapcsolatot – is ünnepelték.

– Az életben mindig öröm elsőnek lenni, ami úttörőként, városvezetőként nagy felelősséggel is jár. A rendszerváltás után nem volt könnyű dolga elődeinknek, hogy településünk fejlődésének útjára lépjenek, és megalapozzák azt, ezért külön köszönet illeti őket – mondta el Szitka Péter.

A 82 éves Tóth János “sakkveterán” Kazincbarcika díszpolgára cím büszke tulajdonosa

A jubileum alkalmából Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő, közgyűlési elnök és tanácselnök, Ludányi Attila és dr. Király Bálint polgármesterek egy kisfilm erejéig emlékeztek vissza városvezetőként a legemlékezetesebb pillanataikra, és árulták el kazincbarcikai kötődésük titkát, majd átvették a jelenlegi városvezetőtől a születésnapi plakettet. Ezt követően a testvértelepülések adták az évfordulóra készített ajándékaikat egymásnak.

A város kitüntető díjait idén is Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester adta át olyan személyeknek, akik a település életében maradandót alkottak, a város fejlődéséhez, jó hírének, elismertségének növeléséhez hozzájárultak.

A díjazottak

Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Elismerő Plakettje kitüntető díjat kapott Fodor Pál villamosmérnök, irányítástechnikai szakmérnök, a BorsodChem fejlesztési mérnöke; Kemény János építész-üzemmérnök; Székely Tamás kutató; dr. Walid Salha Khalil főorvos; Zsuga Imre súlyemelő edző; valamint Elek Ákos válogatott labdarúgó.

Kazincbarcika Város Képviselő-testületének Pro Urbe Kazincbarcika kitüntető díját kapta: Bagyal József nyugállományú alezredes, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Szövetségének volt területi elnöke; Fancsik József, a Városszépítő Egyesület elnöke; Fehér Béla, a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese; valamint Tóth János, a Kazincbarcika Városi Sakk Club elnöke

Kazincbarcika Város Dísz­polgára címet idén posztumusz adományozták P. Havasi József SDB-szerzetesnek, volt szalézi tartományfőnöknek adományozták, melyet Ábrahám Béla tartományfőnök vett át a városvezetőktől.