A Sárkány DSE játékosa, Giang Tran Nam a 8 éves fiúk mezőnyében Európa-bajnok!

A Sárkány DSE játékosa, Giang Tran Nam a 8 éves fiúk mezőnyében Európa-bajnok!

Giang Tran Nam

Az előző évekhez hasonlóan ismét éremmel tér haza a magyar sakkválogatott a korcsoportos Európa-bajnokságról. A romániai Mamaiában megrendezett kontinensviadalon Giang Tran Nam győzött az U8-as fiúk mezőnyében.

Érdekesség, hogy Giang Tran Nam egyetlen vereségét honfitársa, Hajdu Márton Ábris ellen szenvedte el még a harmadik fordulóban (a korcsoport másik magyar versenyzője a 31. helyen zárt a 107 fős mezőnyben). Azt követően magabiztosan menetelt, és a nyolcadik fordulóban egyértelmű éremesélyessé lépett elő, miután legyőzte az addig hibátlanul menetelő Royalt. Az utolsó forduló előtt négyen álltak hét ponttal, és az éllovasok egymás ellen játszottak. Giangnak amellett, hogy nyernie kellett az aranyéremhez, abban is bíznia kellett, hogy a másik parti az általa egy nappal korábban legyőzött Royal sikerével vagy remivel ér véget. A magyar sakkozó a sötét bábukat vezetve hozta is a saját mérkőzését, a szerb Andrej Ljepics 23 lépés után kapitulált. Ezzel az érem már biztos volt, csak a színe volt kérdéses. Mivel a másik rangadón Royal 33 lépésben mattolta a török Arda Camlart, Giang Tran Nam Európa-bajnoki címet ünnepelhetett! A magyar válogatott ezzel nagyszerű sorozatot tudhat a magáénak, hiszen a legutóbbi három, korcsoportos Európa-bajnokságról egyaránt éremmel térhetett haza. Tavalyelőtt Márkus Molli Amina nyert ezüstérmet az U8-as lányok között, tavaly Gaál Zsóka győzött az U10-es lányok mezőnyében, az idén pedig Giang Tran Nam U8-as fiúk között aratott sikerének örülhettünk

Expozitional Center, Mamaia, Romania Date 2017/09/05 to 2017/09/14 https://ecuyouth2017.ro/

 

Player overview for HUN

 

SNo Name RtgI FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pts. Rk. Group
6 Giang Tran Nam 1561 HUN 1 1 0 1 1 1 1 1 1 8,0 1 Open U08
35 Hajdu Marton Abris 1280 HUN 1 1 1 0 1 1 0 0 0 5,0 31 Open U08
26 Palczert Matyas 1710 HUN 1 1 0 ½ ½ 1 0 ½ 0 4,5 64 Open U10
8 Borhy Marcell 2178 HUN ½ 1 ½ ½ 1 1 ½ 0 ½ 5,5 28 Open U12
14 Gombocz Ferenc Jr. 2106 HUN 1 1 ½ 1 0 0 1 ½ 0 5,0 43 Open U12
21 FM Krstulovic Alex 2261 HUN 1 1 ½ 1 ½ ½ 0 1 1 6,5 8 Open U14
46 AIM Ongut Tamas Gunes 2113 HUN 1 1 ½ 0 ½ 1 0 1 0 5,0 40 Open U14
67 Geher Koppany 2017 HUN ½ 0 ½ 0 1 1 0 1 1 5,0 51 Open U14
114 Palczert Botond 1784 HUN 0 0 1 ½ 0 0 0 0 ½ 2,0 121 Open U14
28 FM Bohus Adam 2305 HUN 0 1 ½ 1 1 ½ 0 0 1 5,0 32 Open U16
50 FM Ugroczky Peter 2269 HUN 0 1 0 1 0 1 0 0 ½ 3,5 66 Open U18
23 Toth Timea 1048 HUN 1 ½ 0 0 1 ½ 1 0 1 5,0 25 Girls 08
15 WCM Markus Molli Amina 1520 HUN ½ 1 1 1 1 0 1 ½ ½ 6,5 8 Girls 10
34 Deak-Sala Emilia 1333 HUN 0 ½ 1 1 0 0 1 1 0 4,5 49 Girls 10
3 Toth Nikoletta 1966 HUN ½ 1 0 1 0 ½ 1 ½ 1 5,5 25 Girls 12
58 Palczert Hajnalka 1483 HUN 0 1 1 0 0 0 1 0 0 3,0 80 Girls 12
34 Koltai Dora 1800 HUN ½ ½ 1 0 ½ 0 1 ½ 0 4,0 55 Girls 14
18 Kovacs Judit 2042 HUN ½ 0 0 1 1 1 1 ½ 0 5,0 33 Girls 16
19 Szucs Edina 2023 HUN 1 0 1 ½ 1 ½ 0 0 0 4,0 29 Girls 18

  http://www.chess-results.com/tnr296071.aspx?lan=1&art=25&fedb=HUN&fed=HUN&turdet=YES&flag=NO&wi=984

Minden korcsoportban magyarokkal- European Youth Chess Championship U8-U18 Mamaia, Romania 5-14 September 2017