Augusztusban Moszkvában ismét olimpia: Vajon Rapport ott lesz a csapatban?

A legjobb magyar sakkozó, a világranglistán jelenleg 2758 Élő-ponttal holtversenyben a 13. helyen álló Rapport Richárd már tizedik éve a Haladás VSE játékosa, de a 23 éves nemzetközi nagymester öt éve Belgrádban él feleségével, a szintén sakkozó Jovana Vojinovic női nagymesterrel. Ezért is volt meglepetés, hogy a vasárnapi, Kőbánya elleni NB I-es csapatbajnoki rangadón ismét asztalhoz ült a magyar válogatott tagjaként olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes klasszis. Aki a meccs előtti napokban év végéig meghosszabbította szombathelyi szerződését.

 

 

– Pergel László szakosztályvezető hívott, hogy mivel a csapat jól szerepel és a Kőbánya ellen fontos meccset játszunk, örülne, ha szerepelnék – mondta a találkozó előtt Rapport Richárd. – Mivel most nem volt meccsem és egyéni versenyen sem indultam, hamar megegyeztünk. A Haladásban 2018-ban szerepeltem legutóbb, érdekes, hogy akkor is a Kőbánya volt az ellenfél. Szombathelyen viszont régen, három-négy évvel ezelőtt játszottam utoljára – akkor még húszéves sem voltam. Abban maradtunk Pergel Lacival, amennyiben tavasszal még szükségük lesz rám és ha minden klappol, újra jövök. A tavalyi évben viszonylag sok egyéni versenyen indultam, főleg Ázsiában sakkoztam. Elsősorban színvonalas versenyeken ültem asztalhoz, amelyeken tudtam fejlődni. Ősz óta a sokszoros bajnok német Baden-Badenben is játszom. Erős, jó játékosokból álló klubról van szó; talán valamelyest mutatja az erejét, hogy csupán a hetedik táblán sakkozom.

Rapport Richárd a legutóbbi, 2018-as grúziai sakkolimpián nem szerepelt a magyar válogatottban. Augusztusban Moszkvában ismét olimpiát rendeznek. Vajon Rapport ott lesz a csapatban?

– Ez elsősorban nem rajtam, hanem a szövetségen múlik – jelezte Rapport. – Én Grúziában is asztalhoz ültem volna, de nem sikerült dűlőre jutnunk. Az új elnökkel eddig egyszer találkoztam, de az inkább ismerkedés volt, megbeszélésnek nem nevezném. Az álláspontom ugyanaz, mint két éve: nyitott vagyok a megkeresésre. Ami a világranglistát illeti, természetesen örülök, hogy ennyire elöl állok, de nem azzal kelek és fekszek, hogy éppen hányadik vagyok. Idén előreláthatólag kevesebb versenyen indulok, mint tavaly, emiatt nehezebb lesz feljebb lépnem. Elvileg először márciusban, Kínában indulok egyéni versenyen, de a koronavírus miatt lehet, hogy nem utazok el. A világranglista első három-négy helyén álló sakkozó kiemelkedik a mezőnyből, utána viszont nagy a mozgás. De a legfontosabb, hogy fejlődjek. Jelenleg egyedül készülök, nincs edzőpartnerem. Ennek az az előnye, hogy mindenben magam döntök, hátránya viszont, hogy sokkal több munkát igényel. Mivel a sakkból élek, sok időmet elvesz a gyakorlás, de ugyanúgy kiveszem a részem a hétköznapi teendőkből, mint más dolgozó ember.