Elaludtam sakk közbe

Elaludtam sakk közbe

Megmondom őszintén, hogy elaludtam a kommentátorok szakmai beszédei alatt.
Arra ébredtem, mint mikor egy rossz álomból ébred az ember. És ez az álom sokat visszatér a magyar sakkból.Keked is, kedves olvasó ?

Molnár a tehetségről beszélt, majd sorolta, hogy mik kellenek egy gyereknek ahhoz, hogy tehetégből legyen valaki.
Nem az lehet, hogy idehaza vannak tehetséges gyerekek, csak a MsSZ harmat gyenge oktatásba. Persze tudom meg hallom nincs pénz sakkra.Az hogy lehet, hogy más országokba hamar beérnek, felfutnak a fiatalok.
Van ezeknek szakmai önkontrolljuk ? Vagy minek szól a megbízás a következő sakk választásig a sakkvezéreknek. Nincs szánalmasabb, mint mindent a gyerekre kenni. Vajon, meddíg alkalmazná ezeket komoly profi sportra törekvő sportág.

Meddig kell még egy sportágnak,benne gyerekeknek lehatott fejjel járni,
Mások bűnei miatt

-Komment Lába GM ? kocsmai sakkbajnok
-Mondhatom ?
-Persze, mond,ez nem a MssZ facefos, ahol ha véleményt mondanak kizárják.
Meg  a beképzelt GM ek.
-Akkor mondom

Egy dolgot ki kell emelni. Professzionális módon védik a sakk mundért, a saját hibáikat.
Összetartanak és összezárnak az okosok , ha a saját presztizs forog kockán

Nincs a magyar sakknak olyan karakán egyénisége, aki felmerné vállalni a hibákat iS.. Megy az egymásra mutogatás, persze sunyiba. Egyesek a politikát szidják v nyalnak.Viszont az is tudja mi a pálya.A közös kompromisszum a sakkért nincs meg egyik oldalon se.

De hadjuk, vannak a sakknak  okosai,nekem  nincs időm, mert épp alszom :- )

A kiskutya is a nagytól tanul ugatni

Zárásként

Az arany középút nem abban rejlik, hogy a SAKK computerrel való munka
vagy az önálló munka arányait elosztják.Hanem a sakk látásmódban.
Jókat röhögök, amikor elemzó progikkal kommentálnak partikat sokan.

Ez a szakmai magyarázat   elemzés a videon  kb 1400 as  szint volt

Bocs

Rühellem, amikor egyes sakk méltóságos urak vagy a sakk nagyasszonya mondja
hogyan csinálta. Hogy a saját egójukat egyesek kiemeljék vagy a sakkbizniszüket.
Vagy épp a mai sakkot, ahol ha van vagy lenne rá pénz. Vagy nincs.
Persze nyilván a sakk pénz nélkül nem megy.
Nem kéne hát földönkívüli tudománynak beállítani a mai korban a sakkot,
Engem nehéz madárnak nézni

Főleg akkor,ha csak a gyerekek lehetnek a hunyók.Mert nem  zsenik,ami jó kifogás a sakk oktatás ezer gondjára.Letojom egyesek sakk rangjait

Decibel GM kocsmai sakkbajnok