Ennyi sakk okost. Miért nem sakkal keresik a kenyerüket

Ennyi sakk okost. Miért nem sakkal keresik a kenyerüket

Sötét? Világos címmel jelent meg egy publicisztika a sakkról, amiben a sakkban kevésbé jártas ember némi rővid képet kap sakk és sakk/politika, de sakktörténlemből is.A teljes cikket a lap alján olvashatja a kedves olvasó.
Semmi újat nem mondott benne a szerző,de legalább foglalkozott a sakkal a nagynevű sport portál.Most kivételesen nem csak a megszokott sakk arcok, a médiaprofit, sakk reklám, a pár soros sakk híreket olvashatták. Mármint a sakkban jártasak és kevésbé jártasok. De nem rónám fól senkinek, hogy a sakkról ki mennyit ír mennyiségben vagy mennyiért, hiszen ki ne tudná,hogy napjainkban a hazai és külföldi weboldalak és hírportálok milyen ádáz versenyt futnak egymás ellen.Habár a kattintások száma még önmagában semmit nem jelent,
de szerencsére mindenki maga dönti el, hogy mit olvas és kitől a sakkról.

Habár külsőre szinte ugyanúgy néz ki, a víz és a pálinka bizony nem egy dologban eltér egymástól.És bizomy azt se árt tudni, hogy ha az emberfia mondjuk sakkról akar információt,azt ne ott keresse ahová terlgetik egyesek.

Kezdj el gyanakodni, ha mindíg ugyanazt látod.A hivatalos sakk oldal szerint,
csak épp épp sakk link nincs.

ugyanazokat a sakkozókat látod,ha publikálják egyes nagymenők. Tény persze, hogy a valmaire vitte sakkozók valakik. Egy vagy több dolgot ne feledj. A mai világ sakkja is nagyot változott, de ha sakkbirka effektusod van, az sajnos gyógyíthatatlan. Hogy kigyógyulj, ahhoz ismerd meg a sakkot közelebbről is és olvass más sakkozóktól is véleményt.De fóleg ott, ahol a sakkversenyeknek hivatalos forrása van.Az bizony nem a menőnek mutatott bizonyos portál sakkban! Mert biza vannak sportok, ahol nem kétsoros ajándék meg kegy
a sport reklám.Mert mondjuk hézagpótló sakk cikk kell. Vagy szenzáció bulvárosan.

A profitot termelni kell nekik és oda bizony pénz és olvasők is kellenek. Az sem titok, hogy ugye az újságírói munka hogyan alakult át a digitális forradalom kezdeteikor. Dehát én nem szeretném értelmezni az újságírás és a technológia kapcsolatát.Az meg , hogy a sakk újságírás hogyanjai és értékei milyen mértékben határozzák meg a hazai sakk jelenét idehaza, azt is meg hagyom az okosoknak,noha lenne véleményem.

De annyit finoman megjegyeznék,hogy bár a sakknak ezer arca van. Idehaza mint ha nem lenne sem felelős saját sakk médiája,kommunikációja !? Már csak terelgetni kell egyeseknek a sakk iránt érdeklődőket valahová. Ez egy roppant kényelmes dolog is, mert adott sportágnak, mondjuk a sakk illetékeeknek dolgozni sem kell. Sokra ment a sportág azzal, hogy egyes nagymenő potálok
a sakkot csak a sikereken keresztül akarták mutatni. Vagy csak azok,akiknek előrébb volt az önös érdek. Kinek a média haszon profitja vagy másoknak a sakk egója és biznisze.Ha meg a sakk kakiba van mint most, akkor egyesek gúnyosan viccet csinálnak a sakkból.

És mondjuk néhány dolgot elfelejtettek az évek alatt a sakk okosok. A computerek szerepét a sakkban,a lehetóségegeket, mint a pénz. Sokan hiSzik azt ma, hogy a sakkban az akarat és tehetség önmagában elég. Sajnos nem. Ezek tények ! Érdemes megnézni, hogy mennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok a akkban a computersakk miatt.
Érdemes megnézni azokat az orSzágokat sakkban, ahol van pénz Sakkra,
De leginkább akarat. Ls ugye kedbes olvasó már nem is Csodélkozol, ha a sakk halottál. Vagy csak ugyanazokat. Hány sakk szakírót látsz a médiákban
beleértve a mai 40-50-60 as korosztály már nem aktív sakkozóit is.
Bizonv bizony némelyiknek a kisujjába több van, mint némelyakadna nki zatos témaik sakkhoz köze nincs egyeseknek. Tisztelet a kivételeknek, akik emberszámba veszik a sakkozókat. Vannak ilyen portálok is.

Érdemes megnézni azokat az orSzágokat sakkban, ahol a sakk a sakkozókról is szől. Benne sakkozókkal, nem egy kétszemélyes sakk kommunikációval.
Ahol a sakkozók is megszólalhatnak,nem csak egyes vezérszónokok.

Igyhát a sakk nép két dolgot tehet. Követi a sakkot ahonan tudja vagy amit tálalnak. Követni szerencsére van honnan, mert annyi a sakkportál/sakk hírek/versenyek, mint csillag az égen. Hogy a sakk kommunikáció a MSSZ ben milyen, hát azt inkább hadjuk. Talán nem véletlen sérelmezik joggal a sakkozók
és sakk iránt érdeklődők.

Az persze jó kérdés lehetne, hogy egy sportág mint a sakk is hogyan alakult át a nagy digitális média korban.

Egy dolog ragadta meg a figyelmem. A politika nem érdekelt a cikkben, mert senki nem maga dönti el, hogy melyik korba születik, mármint a sakkozók sem.
Nem olyan vicces dolgok azok,ráadásnak sakk szakmai alapon kéne érvelni
és nem embereket megosztani a politika áldásos müfajával.
A sport nem azért van,kell, kéne hogy legyen, hogy egyesek politikának
is használják írásaikban egyesek a sakk vagy más sport ellen.Hanem azért kéne, hogy magyarok is vagyunk.Vagy hogy a sportnak öszekéne kötni az embeeket.

És bizony a sportágak, sportolók tisztelik egymást.
Hát csak ennyit a gunyról. Máshol keresgéljen az ilyen, ne a sportban.
Ne a sakkban,akadna neki zaftos téma más sportokban,dehát csak véletlen lehet.
Vagy még sem. Jó nagyot bele rúgni … a sakkba meg észt játszani.
Olyanoknak, akiknek gőze nincs a sakkhoz. Hát hogy van ez,hogy ide végzettség se kell és máris a porondok porondja jár. Miközben a sakkozók némák.

De ezek szerint a sakkal már mindent lehet.
Hamar világossá vált számomra az is, hogy a szerzőt a sakk nemigazán érdekli, még ha oly látványosan is prezentálta. De gőze sincs magához a sakkhoz se.

Mint ha a lényeg kimaradt volna. Meg mennyi más.A Tromsoi érem, ami nem annyira rég volt,

Vagy gyerekek VB EB sikereit. Vagy a beigért sakk 64 pontot

Az utolsó „össznépi” ingert itthon a világbajnoki címért vívott Lékó–Kramnyik párviadal jelentette 2004-ben,írta a cikkben.
Azt már elfelejtette, hogy nem rég Tromsóban az olimpián hanyadik lett a csapat.Hogy máshol hogy van az anyagi egyenlőség azt meg a jóég tudja.
Vagy csak egyik siker másik nem. Az meg ugye a haveri szimpátia.

És annak a portálnak nyalja a seggét a MSSZ.Persze nemigazán tehet arról
a MSSZ se, ha ámokfutókat szabadít a sakkra.

Hontalan, idézet a cikkből

Azzá vált a sportág is, legalábbis nálunk. Szaknyelven szólva azzal vonhatjuk meg a konklúziót, hogy a sakk itthon lépéskényszerbe került, de akármit húz, pattnál többre nemigen juthat. A helyzet tehát elég sötét. Ez viszont legalább világos.

Szabadjon a sakkozóknak is megjegyezni,hogy a patt talán nem a sakkozzók miatt van.Dehogy kell e pénz a mai sakkba c fejezetet megnyissák, ott már nem a sakkozóknak kell/kéne lépni.Vagy egyes sakk irkászoknak pálcát törni, mert
média hátszél van.

Az akármit húz, pattnál többre nemigen juthat. A helyzet tehát elég sötét. Ez viszont legalább világos. Irja a cikk.

Nem kéne hát élő embereket, sportágat élve eltemetni,gondolom ez is világos. Ennyit a pesszimista szemléletre. Vagy mondjuk mára már szinte mindenki látja, hogy a sakk pénz nélkül nem megy. El is vész, ha nem kap forrást.

Az látszik sajnos, hogy nem akad senki aki a magyar sakkozásért áldozatot vállalva munkálkodna annak újbóli felemelkedéséért. Továbbra is hiányzik az őszinte hang, továbbra sincs egység – mintha a megosztottsággal növelnék a káoszt és ezzel a bűnbak kereséssel a lényeges helyett a lényegtelenre irányítanák a figyelmet. A legújabb-kori szemfényvesztés kiábrándítja a sakk-kedvelőket, elfordulnak a szövetségtől, az összezárásra, az egységre képtelen, “hang nélküli” élversenyzőktől, elegük van már a sakkozásunk körül folyó látszattevékenységből, a hangzatos szólamokból, abból, hogy szeretett sportágunk tehetségtemetővé vált, ahelyett, hogy felkarolná azokat.
A pénzhiány az ok.EZt is elfelejtette, de hadjuk.

Megkérdeztük lábas Egon kocsmai sakkbajnokot is.

-Megjelent egy vírus, aminek a neve hülyeség,Ha ilyet látsz, olvasol vagy tapasztalsz, mert mondjuk elolvasstál valami sakk hülyeséget, akkor már megfertőződtél. Ha mégis ilyen nvavalyát kapsz semmilyen körülmények között ne olvasd tovább.De ne is terjeszd. Ki kell zárni, ki ki kell rekeszteni azokat, akik é sport és sport közott külömbséget tesznek mert egyeseknek nem szimpi. Jómagam minden sportágat tisztelek. Még akkor is,ha nem a sakk a menő. A lehetőségek tárházában.

Menjenek oda máshova és észt osztani, ne ezt a szerencsétlen sakkot fikázzák.
A sportok egyik mostoha gyerekét.Hiénák, pancserok oszzák a sakk észt.

Mert ez a virus tönkreteszi az agyat.Én mikor elkaptam a nyavalyát, a vírust, akkor azonnal szóltam a legjobb haverjaimnak is, hogy egyenesen a legközelebbi kocsmába. virust irtani.Rendeltünk kezdésnek három kört négyszer, majd ezután megismételtük kétszer.,Már éreztem a javulást. Hogy még egyszer ne kapjam el, nem olvasok akármit.

-Meg kell e mondani valakinek, ha sakk hülyeséget mond ?

-Meg, Mer lehet nem tudja és akkor ügy marad.Szaknyelven szólva. És még elhizö magáról némelyelyik , hogy nagymester. Holott MEKK MESTER.
Ez semmit nem lát a mai sakkból. De megeshet, hogy nem önálló alkotása volt.
Ki a franc tanítja ezt a sok baromságot. A sakkba pénz kell. Ennyi A többi más duma rizsa.Ennyi sakk okost. Miért nem sakkal keresik a kenyerüket.

Már csak apróság, hogy némely magát nagyra tartó portál érdekesen közöl sakk versenyeket. A fránya sakk versenyek, hivatalos oldalak sakk linkjei elmaradnak.A saját média profit érdekében. Igy csak véletlen lehet, ha idehaza azt látják a sakkból és nem annak valódi nehézségiből, amit egyesek tálalnak vagy tálaltatnak.

A sakk pénzhiányt meg nem. Vagy legalább látnának is valmit a mai sakkból.

A szakértelemmel. Miközben a sakkozók némák valamiért.
Gondolom ez világos.

Hogyan lehet egy sportágat ennyire lekezelni, benne embereket.

Ennyi sakk okost. Miért nem sakkal keresik a kenyerüket.
Hamar kiderülne a szakértelem, hogy némelyek a kocsmai sakk szinvonalat se érik el.Legalább is alatta vannak Gondolom világos, hogy a két Atilla kiírta magát
a sakkozók kegyeiből. nem csak sakkban. De talán, ha sakkozzni is megtanulnak
rendesen.
THX Lábas GMS

 

 

 

Teljes cikk

Sötét? Világos – Ballai Attila publicisztikája

 

Ígérem, a téma komolyra fordul, de előre elnézést kérek, viccel kezdek. Takarítanak a sakkszövetségben, és mivel a törölgető hanyagul végzi a munkáját, a főnök így figyelmezteti: „A port is, Lajos.” A mai fiatalok talán már nem is értik a poént, ahhoz ugyanis tudniuk kellene, hogy létezik egy bizonyos Portisch Lajos, és nem is akárki. Sakkolimpiai bajnok, világbajnokjelölt, a Nemzet Sportolója, méghozzá kezdettől fogva, Puskás Öcsi, Albert Flórián, Kulcsár Győző, Gyarmati Dezső, Balczó András méltó társa. Viccel is folytatom. 1972 őszén két ember egy hatalmas fát fűrészel a szibériai munkatáborban. Az egyikük egyszer csak átkiabál a másiknak: „Ne haragudjon, én már húsz éve itt vagyok, maga két hete jött, nem tudja, mi lett a végeredménye a Fischer–Szpasszkij sakkvilágbajnoki döntőnek?” Mire amaz: „Hogyne tudnám. Vesztettem.” Ez már félkomoly utalás a sakk különleges jelentőségére, hajdani, szovjetunióbeli népszerűségére. Arra a bizonyos vb-fináléra, amelyen 1972 nyarán, Reykjavíkban egy különc amerikai megtörte a szovjet hegemóniát, figyelt az egész világ. Mint ahogyan 1984–1985-ben a Karpov–Kaszparov végjátékra is. Akkor is két rendszer csapott össze, igaz, nem az „imperialista” és a szocialista, hanem az ortodox és a reformkommunista. Hat győzelemre ment a küzdelem, reggelente a sakkrovat olvasásával kezdtük a Népsportot, hiszen elképesztő mérkőzés zajlott. Karpov 5:0-ra elhúzott – a remiket nem számolták –, egyik rajongója, egyetemista csoporttársam ömlengett, hogy „Tolja” (Anatolij Karpovot csak Toljáztuk) nullára fog nyerni, ám magához tért a jóval fiatalabb Kaszparov, fokozatosan zárkózott egyre feljebb, 5:3-nál már ő tűnt esélyesebbnek a holtfáradt címvédőnél, amikor a nemzetközi szövetség – Karpov-pártinak mondott – elnöke, a Fülöp-szigeteki Florencio Campomanes hatalmi szóval félbeszakította a meccset. És akkor, íme, az utolsó, a legnagyobb vicc: a magyar férfiválogatott a záró fordulóban a törököktől vereséget szenvedve a 26. helyre süllyedt a múlt héten a grúziai Batumiban véget érő Európa-bajnokságon. Innentől fordul egészen komolyra az ügy. A magyar sakkozás jelen állapotairól az alámerülés mellett még többet elárul, hogy a sportkedvelők kilencvenkilenc százalékát abszolút nem érintette meg sem az eredmény (a többség azt sem tudta, hogy zajlik az Eb), sem az, hogy legjobbjaink részt sem vettek a versenyen. Az emberek döntő többsége ezt már csak azért sem nehezményezhette, mert fogalmuk sincs napjaink hazai sakkozóiról. Bezzeg a régiekről! Az 1978-ban, Buenos Airesben a Szovjetunió előtt olimpiai aranyérmes gárda összeállítása majdnem annyira márványba és kollektív tudatunkba vésetett, mint a Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötös fogat. Portisch, Ribli, Sax, Csom, Adorján, Vadász nevét szinte mindenki ismerte és tisztelte, de az egy szinttel lejjebb lévőket is számontartottuk. Egyiküket az 1980-as évek végén különféle helyszíneken gyakran és lendületesen láttuk sörözni, és úgy aggódtunk érte, mint egy klasszis futballistáért; nehogy eligya az eszét, hogy fog így játszani? Polgár papa „emberkísérleteit” a fél ország véleményezte, azt találgatva, képes lesz-e zseniket nevelni a leányaiból, és akár igen, akár nem, ezért kinek mekkora áldozatot kell hoznia? A „három nővér” és Mádl Ildikó kétszeres sakkolimpiai diadala 1988-ban és ’90-ben, Judit berobbanása a férfiak mezőnyébe a kérdés első felére kikezdhetetlen választ adott. Messze túlnőtt ez egyetlen család ügyén, én például 1993 februárjában természetesnek vettem, hogy a helyszínen, az egyik pesti szállodában követem a Polgár Judit–Szpasszkij mérkőzés néhány játszmáját (ebből is kiderül, hogy a szovjet-orosz nagymestert mégsem száműzték Szibériába). Az utolsó „össznépi” ingert itthon a világbajnoki címért vívott Lékó–Kramnyik párviadal jelentette 2004-ben, ezrek követték a partikat, az utolsót inkább tízezrek, hiszen Péternek a döntetlen is elég lett volna a vb-elsőséghez, ám kikapott, és a 7:7 az ellenfélnek kedvezett. Ekkor azért már messze túl jártunk a sportág hazai hőskorán, az Kádár és Szerényi elvtárs csillagával együtt leáldozott. A pártfőtitkár egyik kedvenc időtöltése volt a sakk, és ezt a lapok szerkesztői is méltányolták; jellemző, hogy az egyik újság sakkrovata Kádár halálának napján, 1989. július 6-án szűnt meg, mert addig nem merészelték bolygatni. Szerényi Sándor pedig 1960 és1989 között állt a Magyar Sakkszövetség élén. Ő, ellentétben Szpasszkijjal, valóban megjárta és megszenvedte a Gulagot, amikor az 1930-as években, szovjet emigrációban összekülönbözött Kun Bélával, Kádárnak viszont első számú sakkpartnere és pertu barátja lehetett. A sakk manapság már felfoghatatlan módon ágyazódott be a nép hétköznapi életébe is. A tereken, parkokban, fürdők gyógymedencéiben szakadatlanul tologatták a bábukat – nem ritkán jelentős pénzekért, a nívósabb helyeken még a beszállás jogát is meg kellett venni –, az üdülőkben három bajnokságot holtbiztosan megrendeztek, a focit, a pingpongot és a sakkot. Egy kéthetes szilvásváradi nyaralás alkalmával, tizenhét esztendős koromban ötvennégy partit váltottunk egy tizenkét éves, egyesületben játszó sráccal. Onnantól, hogy ez kiderült róla, mindenki csak Sakk Matyinak hívta, egyre növekvő érdeklődés mellett jutottunk el az utolsó játszmáig. 26.5:26.5-re álltunk, és „híveink” általános csalódására szalonremiben egyeztünk meg. Nem tehettünk egyebet, mert ha bármelyikünk kikap, a teljes két hetet a Szalajka völgyével, a pisztrángokkal, az egri kirándulással megette volna a fene. Amint e sorokat írom, azon morfondírozom, mióta nem sakkoztam. Tizenöt éve garantáltan nem. És nincs semmi hiányérzetem, az egykori partnerek közül sem keres soha senki – legfeljebb azért, hogy ultizzunk. Tagadhatatlanul gyorsabb, dinamikusabb, élesebb műfaj, öt perc alatt meg lehet csinálni vagy „be lehet bukni” egy piros negyvenszáz ulti redurchmarschot, miközben, ha nem órára sakkozunk, fél nap rámehet a végjátékig elhúzott küzdelemre. Azt hiszem, ez a népszerűségvesztés fő oka. Az eszelős tempójú harmadik évezredben, amikor már az öttusa is egynaposra zsugorodott, és egy földöntúli lény két órán belül futotta a maratonit, nehéz mit kezdeni a vontatott, roppant szellemi elmélyülést igénylő sakkal. Hosszú perceket gondolkodni egy lépés előtt, aztán eggyel megtolni előre a „parasztot”, ugyan már, ki kíváncsi erre? Talán a schnell, a gyorsított játék lehetne a megoldás, de a kérdés az, kell-e megoldás egyáltalán? Vajon az ifjabb generációk közül hányan ismerik a pozsonyi születésű polihisztor, Kempelen Farkas nevét, akinek leghíresebb találmánya az 1769-ben bemutatott, magában embert rejtő sakkozógép? Vagy hányan olvasták Ilf és Petrov remek, fordulatos regényét, a Tizenkét széket, amelynek legmulatságosabb jelenete, amint Osztap Bender nemzetközi nagymester, valójában közönséges csaló sakkszimultánt ad? Nyilván kevesen. Manapság valószínűleg az is fogós feladvány lenne, ki a regnáló világbajnok, akinek dicső elődeit a kortársak hajdan tisztelték és magasztalták. Az időrendben elsőt, Steinitzet, a Monarchia – azon belül Prága – szülöttét, majd a német Laskert, a kubai Capablancát, a szovjet uralom letéteményeseit, Botvinniket, Szmiszlovot, Talt, Petroszjant, a már említett Szpasszkijt, Karpovot, Kaszparovot, a közéjük, föléjük ékelődő amerikai Bobby Fischert, vagy a nem világbajnok, a disszidens Korcsnojt, akinek a magyar lapokban nemzetiség helyett a neve után zárójelben csupán annyi állt, hontalan. Azzá vált a sportág is, legalábbis nálunk. Szaknyelven szólva azzal vonhatjuk meg a konklúziót, hogy a sakk itthon lépéskényszerbe került, de akármit húz, pattnál többre nemigen juthat. A helyzet tehát elég sötét. Ez viszont legalább világos.

BALLAI ATTILA 2019.11.10 00:06
Sötét? Világos – Ballai Attila publicisztikája
NSO