Európában lassan ugyan, de itt-ott éledezni látszanak a normál sakkfesztiválok és az egyéni sakk rendezvények

Európában lassan ugyan, de itt-ott éledezni látszanak a normál sakkfesztiválok és az egyéni sakk rendezvények

Azt azért tudni kell,hogya járványra még tekintettel Korlátok, határok, szabályokkal.Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett.

A Horvát Sakk Szövetség volt az első az ECU-vel társult szövetség, amely június 19–29-én, Horvátországban, Vinkovciban rendezte az egyéni nemzeti sakk bajnokságot.

Idehaza hosszú idő után a Balaton Sakkfesztivál volt az első igazi első-elő verseny
amit járvány enyhülése/javuláa eredményezett.

Jelenleg idehaza sorrenden a második normál sakkvereny zajlik, a First-saturday

Továbi nagyobb versenyek idehaza, amelyek szintén normál élős környeztben lesznek.

Magyar Rapid Sakkbajnokság 2020.2020.07.17 – 2020.07.19
amely egyben V. Csaba Árpád Emlékverseny és Ajka város Rapid Nyílt Bajnoksága
Ahogyan a MSSZ elnoke nylilatkozott az NSO nak „Júliusban meg tudjuk csinálni Ajkán a rapid országos bajnokságot, amelyen megint rengeteg utánpótláskorú játékos indul. Az is eldőlt, hogy a Hello Sakkon teljes egészében közvetíteni fogjuk az eseménytINFO LINK

Majd,a 39. Zalakarosi Sakkfesztivál Bárczay László Emlékverseny (aug. 31-szeptember 6.)

További hazai versenyek ITT

 

 

A júliusi  események a következők EU