Megelőzte a korát – A nagy vesztes Egy igazi pragmatista és a rendteremtő játék

Megelőzte a korát

Csak gratulálni lehet a korábbi sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov és a női világranglistát 25 éven keresztül vezető Polgár Judit erőfeszítéseihez, amit az iskolai sakkoktatás elfogadtatásáért az utóbbi években megtettek. Az eredmény látványos, hiszen hazánkban eddig mintegy 100 általánosban vezették be a sakkoktatást.
pappbela

Fotó: Tompa János archív

  Ez az írás egy több mint fél évszázaddal korábban volt, és elhallgatott világszenzáció felelevenítését szeretné elérni. A gyerekek sakkoktatásában ugyanis 1957 és 1964 között oly látványos sikereket ért el egy valóban megszállott sakkoktató, amit azóta sem tudott senki még csak megközelíteni sem. Ez az ember PAPP BÉLA (1920–1988) volt (így, csupa nagybetűvel, mert megérdemli!), aki egész életét a tehetségek felkutatására és kibontakoztatásukra tette fel.
  De ki is volt ez a végtelen jó szándékú ember, akinek baráti közelségét életem egyik nagy ajándékának tartom? Béla bácsi – ország-világ így ismerte és szólította – mérlegképes könyvelőként dolgozott a MÁV-nál, gyűrűs menyasszonya is volt. Az ötvenes évek közepén azután mindent hátrahagyott és csak a sakkoktatásnak élt. Egyik legkedvesebb tanítványa, Tompa János írásos emlékeiből tudom, hogy 1956 szeptemberében kezdett bele tervei megvalósításába. Az angyalföldi iskolákban tartott szimultánokon válogatta leendő tanítványait. 1957 tavaszán a Józsefvárosra is kiterjesztette toborzó körútját, s mindkét városrészben megnyerte a helyi sportiskolák (ASI, JOSI) vezetőit a sakkszakosztályok megalakításához.
  Az ASI-t már 1957 őszén benevezte a legalsó szintre, a kerületi II. osztályba – ezzel elkezdődött az a példátlan sikersorozat, amelyre az egész világon azóta sincs példa.
  Természetesen a rendkívül érzékeny szemmel végzett, folyamatos kiválasztás mellett igen intenzív edzések is zajlottak. Az ASI volt a zászlóshajó, a JOSI pedig az aranytartalékot biztosító fiókcsapat. A tehetséges és annál is szorgalmasabb fiatalok fejlődését nagyban segítette a sakkvilág akkori két nagysága, Mihail Tal és Robert Fischer játszmáinak a tanulmányozása. Különösen a „rigai varázsló”, Tal vad kombinációs partijai álltak közel a később mesteri címet is szerzett Papp Béla stílusához. A gyerekek szinte a hét valamennyi napján sakkoztak: edzések, versenyek, csb-fordulók adták a programot.
  Az első, visszhangot kiváltó sikereket a lányok érték el: Gombás Judit, Nyárasdy Sarolta, Kmetovits Erzsébet és Márkus Ágnes sikeres felnőtt nőket győztek le. Az I. Budapesti Általános Iskolás bajnokságon a fiúknál Székely Mihály és Kelemen Ferenc, a lányoknál pedig Nyárasdy Sarolta és Márkus Ágnes végeztek az első két helyen. A Fővárosi Tanács támogatásával nyolc budapesti kerületben kezdhette meg egy-egy szakember a sakkoktatást. Az évek során a toronymagasan legeredményesebb munka a Papp Béla által vezetett XIII., illetve VIII. kerületi edzéseken folyt.
  A gyorslift 1957-tól folyamatosan haladt felfelé. Az ASI a kerületi II. osztályból (olykor szerencsés átszervezések révén is, de) minden évben feljebb lépett. A Budapest III. és II. osztályban már elsők lettek a csak „iskolásokként” emlegetettek, akik 1962/63-ban az OB II. Nyugati csoportjában is elsőként végezve, felkerültek a legjobbak közé. Az 1963/64-es bajnoki évadban a 14 részvevő között a 11. helyen végeztek, tehát bennmaradtak. Úgy játszották végig a bajnokságot, hogy az OB II.-es győztes együttes két játékosát elvitték, ráadásul már az OB I. első fordulójában tudták, hogy a szezon végén a feloszlatás vár rájuk.
  Felvetődik a kérdés: miért kellett ennek így történnie? A válasz összetett, de a legfontosabb tényező az emberi irigység volt. Papp Bélát látványos sikereivel párhuzamosan mindinkább támadták. Eredménnyel, hiszen Béla bácsi az utolsó két évben – tehát a sikerek csúcsán! – négy alkalommal is hosszabb kórházi kezelésre szorult. Ám tanítványait ezek az össztüzek sem törték meg! Hősiesen küzdve bizonyították: nem véletlenül kerültek fel Portisch Lajosék kategóriájába!
  Az irigyek és gáncsoskodók támogatás helyett bezáratták ezt a páratlanul sikeres sakkbázist: 1963-ban a JOSI-t, 1964-ben pedig az ASI-t szüntették meg egyetlen tollvonással. Azokat a klubokat, ahonnan Papp Béla kezei alól olyan játékosok kerültek ki, mint a későbbi olimpiai bajnok, világbajnokjelölt Adorján András és a másik nagymester, Faragó Iván, Tompa János, dr. Nagy Ervin, Geszosz Pavlosz nemzetközi mesterek, Székely Mihály, Hradeczky Tamás, Gombás Judit, Kmetovits Erzsébet, Nyárasdy Sarolta mesterek és további kiválóságok. Így többek között Antal László, Maráczi Ernő, dr. Tompa László, Tanai József, Wollák Zoltán, dr. Papp Antal és még sokan mások. Itt kezdett sakkozni Verőci Zsuzsa, későbbi női nagymester is.
  Az ASI csodálatos menetelése már fél évszázaddal előbb is bizonyította: érdemes a legfiatalabbakkal foglalkozni, akik óriási dolgokra képesek. Nagy kár, hogy a kivételesen kreatív és eredményes sakkoktatót, Papp Bélát ellehetetlenítették. Ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyerekek sakkoktatása immár intézményes keretek között folytatódhasson.

Jocha Károly

A nagy vesztes Egy igazi pragmatista és a rendteremtő játék

 

Marx1867

 

Társadalomkutatók időről időre zárszámadást készítenek az általánosan vett popipar állásáról, hogy a tömegek kultúrája, a társadalom értékrendje helyzetére következtethessenek. Nem kis meglepetéssel nyugtázhatják, hogy fél évszázada változatlan a helyzet a görög szigetek árusdzsungelében, a keleti bazárokban és a ráckevei szombati rakparti vásárokon egyaránt. Átmenetinek bizonyuló üstökös-felvillanásokat (Beatles, Madonna vagy az F. C. Barcelona) túlélve egy triász dominanciája megingathatatlan: Donald kacsa, Jézus Krisztus és Che Guevara uralkodik a T-shirt kínálattól a feliratos tárgyakon át az emléktárgypiac egészén! Hasonló a helyzet a legtöbb példányban megjelent művek örökrangsorát szemlélve: az önjelöltek (Mao Piros könyve, a Mein Kampf vagy a Szovjetunió Kommunista »bolsevik« Pártjának rövid története, azaz a Krátkij kursz) hamar levitézlenek, és helyreáll az „örök” rangsor Agatha Cristie-vel és a Bibliával az élen.
  Érdekes, hogy e két rangsornak közös nagy vesztese van. Apáink ifjúkorában a legtöbb példányban kiadott mű, ahogy a legkelendőbb plakát-nyomott textília még Karl Marx (1818–1883) nevét, arcvonásait viselte! Ami persze túlzás volt.
  Miként túlzás az is, ahogy újabban – mintha csak korábbi túl-rajongásunkat szégyellve – igyekszünk tudomást sem venni róla. Amire a sakkozóknak végkép semmi okuk sincs. Hisz mi sem természetesebb annál, hogy a nagy teoretikustól, Karl Marxtól nem voltak idegenek a „rendteremtő”, egyértelmű megoldást ígérő, feladatként felfogható játékok. Kezdetben a dámajáték híve volt, olykor-olykor szenvedélyesnek tűnő játékos. A sakkal igazából rövid párizsi emigrációja alatt barátkozott meg, Vörös Wolf fedőnéven az illegalitásban. Miután Franciaországból is kiutasították, Londonban telepedett le 1849 végén. Ahová már új szenvedélyét vitte magával.
  Mintha csak a sakkvilág fordulását követte volna. A századelő sakk-fővárosa vitathatatlanul Párizs volt, ám 1850-re már bizonyosan London a sakk-metropolisz! Marxnak ekkortól válik szinte lakhelyévé a British Museum könyvtára. Éjjel-nappal élete főművén dolgozik, nemzetközi kapcsolatait ápolja, kötelezettségeinek tesz eleget Európa számos országában. S ha ezen kívül egyáltalán jut valamire ideje, az a sakk. Otthonában és ritkábban a világ leghíresebb könyvtárának pihenőtermében, teázójában zajlanak sakkcsatái – két műszaknyi szakadatlan szellemi munka között, átmenetnek szellemi játék. Mondjuk pihenésként. Kikapcsolódásul.
  Az első helyszínen lejátszottakról, Marx és a sakk megbonthatatlan (milyen szép is ezt a „munkásmozgalom-történeti jelzőt” vele kapcsolatban használni!) viszonyáról rendelkezésünkre áll egy elfeledett (tán igazán soha fel sem fedezett) könyv: W.  Liebknecht: Karl Marx, Biographical Memoir, Chicago – 1901. A világ egyik legkülönösebb sakk-könyve? Életrajza? Forradalmi-munkásmozgalmi harci felhívása? A műfaja végül is mellékes. A lényeg az, hogy szerzője, Wilhelm Liebknecht (1826–1900) a londoni években Marx harcos- és lakótársa, tanítványa, életrajzírója, titkára-mindenese, barátja és leggyakoribb sakkpartnere! Mellesleg a német szociáldemokrata párt megalapítója és a 20. századi német progresszió nagyjának, a Spartakisták moz-
galma vezérének Karl Liebknechtnek az apja. Mindent lejegyez, vizsgál, értelmez. Hosszú fejezeteket szentel Marx sakkbéli stílusának és annak, hogy ez miként tükrözi a tudós emberi-jellembeli vonásait. Azt írja: „valószínűleg a sakk Marx életének nagy, sötét titka, az abból nyerhető megszállott és módszeres szenvedély az a második mozgatóerő, mely a tudósi elhívatás mellett munkáját előre viszi.” A sakk volt az egyetlen, aminek hatására képes volt önuralmát is elveszteni. Bár Steinitz tudományos megközelítésének híve volt, „sakkbéli felfogása felsőbb szintézise a felvilágosodásnak és a közelmúlt romantikus hevületének a kreativitás iránt.” Ha az előbbi félmondatból elhagyjuk az első szót, magyarázatot találunk az egész marxizmus romantikusnak mondható vonásaira (túlzásaira?).
  Marx élete is ellentmondásokkal birkózva telt. Bírálói prométheuszi lázadónak látták, gőgös, de lelkiismeretes, hihetetlen munkabírású és szorgalmú tudósnak vagy inkább klasszikus értelemben vett „köz-embernek”. Erős volt, harcos egyéniség. Irtózott a tömegtől, a kongresszusok frakciózó alkudozásaitól. Kis társaságokban érezte otthon magát, ott érvényesülhetett szó szerint mindenre kiterjedő figyelme, elemzőkészsége és leleményessége a megoldások felvázolásában.
  A társadalommal, annak gazdasági meghatározottságával foglalkozó tudományok első átfogó rendszerének megteremtője, s az ez irányú bölcselet utolsó polihisztora. A szellemtörténet meghatározó nagysága volt. Amin jottányit sem kisebbít mindaz, amit méltatlan utódai a közelmúltig a nevével igyekeztek fémjelezni. Ahogy eszünkbe sem jut „lefokozni” például Newtont pusztán azért, mert pár száz év és Einstein vagy Hawking után egész tudományát már lényegesen „tágasabban” látjuk…Papp Márió