„Mindent a tapolcai sakkozásért tettem” Interjú Paréj Józseffel

„Mindent a tapolcai sakkozásért tettem” Interjú Paréj Józseffel

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kitűnő sakkszervezővel, edzővel, játékossal június végén, Balatonlellén a korcsoportos bajnokság alatt beszélgettünk.

Hadd gratuláljak, Józsi bátyám, több okból is. Először is pár nap, és 75 éves leszel. Másfelől meg nemrég kaptad meg a Magyar Sakkszövetség tiszteletbeli tagja címet. És hadd tegyem fel egyúttal a kérdést, hogyan kerültél kapcsolatba sakkozással, mik voltak az első „lépéseid”?
Köszönöm a gratulációt. 1939. július 2-án születtem Kiskunhalason. Az alaplépéseket édesapámtól tanultam, ő erős amatőr volt, amolyan kávéházi játékos. Aztán ötödikes koromban valahogy megnyertem az iskolai bajnokságot a hetedikes-nyolcadikos fiúk előtt. De be kell vallanom, akkoriban a labdarúgás sokkal jobban érdekelt, 1967-ig futballoztam NB 3-as szinten, középhátvéd voltam.
Akkor ez bizony „hosszú eltáv” volt a sakkozástól…
Igen, viszont a mai napig pontosan emlékszem a napra, amikor Fazekas Gyuri barátommal megalakítottuk a tapolcai sakk-
csapatot, ami máig működik és virágzik!
Gyurival már Kiskunhalason együtt katonáskodtunk, aztán 1963. május 14-én mindkettőnket áthelyeztek az akkor alakult Szárazföldi Rakétadandárhoz Tapolcára. Mivel mindketten szerettünk sakkozni, be-bejártunk a Tapolcai Bauxitbányász csapat heti edzéseire. Legtöbbször azonban csak ketten voltunk ott, így hamar rájöttünk, hogy akár a laktanyán belül is sakkozhatunk, nem kell ahhoz edzésre járnunk. A hadseregen belül csak labdarúgó- illetve ökölvívó-szakosztály működött. 1969. november 7-én indítottuk a Mereszjev SE-t, vagyis a sakkcsapatot. Gyuri volt a szakosztályelnök, én voltam az intéző.
Én úgy tudom, hogy a Mereszjev SE évekig az első osztályban indult, többször is játszottam ellenetek.
1970 év elején, tavaszán indultunk a megyei bajnokságban, második tapolcai csapatként a Bauxitbányász mellett. Erős amatőr sakkozók játszottak nálunk akkoriban, jobbára katonatisztek. A nagy áttörés 1970 őszén következett, amikor Ozsváth András mester 25 táblás szimultánt tartott Tapolcán. Jó alaposan elvert bennünket, akkoriban volt a fénykora. Ugyanakkor láthatta, hogy a csapatunknál van élet, lelkesedés, és megígérte, hogy a sakkozó, sakkozni szerető sorkatonákat Tapolcára irányítja. A legelső szezonunkban, 1970-ben a megyei bajnokságban ötödikek lettünk, miközben a Bauxitbányász csak a 9. helyen végzett.
Azért hosszú az út a megyebajnokságtól az OB első osztályáig…
1971 őszén jó néhány erős sakkozó jött hozzánk. Idekerült Hevér Miklós, Rosta Sándor, Tóth János, Kazinczy Jenő, Albert János, Czeripp György, Zaltner László, ők komoly erősítést jelentettek. Aztán 1972-ben megnyertük a megyebajnokságot, ám ez nem jelentett automatikus feljutást az OB II-be. Osztályozót kellett játszanunk. A versenyen négy megye csapata mérkőzött meg, ráadásul az OB II-ből kiesett Veszprémi Volán is indult. A sorsolásnál amolyan „szegény rokonoknak” tekintettek bennünket, játékosainkat nem nagyon ismerték. Valósággal letaroltuk a mezőnyt, az a csapat lett mögöttünk a második, akit „csak” 10,5:1,5 arányban győztünk le. Feljutottunk.
1973-ban a 8. helyen végeztünk, utána megnyertük a másodosztályt a Kecskemét előtt. Újabb erősítést jelentett, hogy hozzánk került Bartha Sándor, Brandics József, Kormányos Zoltán és Mufics István. 1975-től játszottunk az első osztályban. Végig mesterjelöltekkel álltunk fel, az első OB I-es szezonban Rosta Sanyi volt az éltáblásunk. Volt olyan évad, amikor Mufics Pista Barcza nagymestert is legyőzte. Később aztán a mesterjelöltek mesterekké, majd nemzetközi mesterekké értek.
Gondolom, azért egy „full” mesterjelölt csapattal bajnoki ambícióitok nem lehettek.
A dobogóra nem kerültünk, az igaz, viszont sok nagy csapatnak okoztunk kellemetlen pillanatokat. Például a 70-es évek közepe táján Salamon János volt az első táblásunk. Éppen a nagy nevekből álló Bp. Spartacus ellen játszottunk, ám előtte Salamont becsukták a fogdára valami disznóságért. Nem vállalhattuk fel a meccsen, hogy szándékosan kontumált táblát hagyunk, ráadásul az első táblán Csom István nagymester ellen. Törtem a fejem. Végül eljátszottuk, hogy Salamon úton van, a meccs kezdetekor (kamuból) rohangáltam, idegeskedtem, hogy mi van ezzel a Salamonnal. Aztán azt mondtuk, hogy nagyon beteg, 39 fokos lázzal fekszik a kórházban, és nem tud jönni, elnézést kérünk. Csom nagymester is nagyon sajnálkozott, és sportszerűen mielőbbi felépülést kívánt. A mérkőzés aztán nem is alakult rosszul, 7,5:6,5 arányban vesztettünk (akkoriban 14 táblás volt a bajnokság). Magunkban nagyot mosolyogtunk, amikor az ellenféltől hallottuk a meccs után: „Te jóisten, mi lett volna, ha eljön a Mereszjev első táblása?”
És milyen volt a kapcsolatotok a Honvéddal? Azért ők is jó játékosokat vonultattak be…
Amolyan egészséges rivalizálás zajlott közöttünk, persze a Honvéd erősebb volt nálunk. Viszont a legelső mérkőzésünket mi nyertük 1975-ben. A Honvéd 14 mesterrel állt ki, mi meg 14 mesterjelölttel.
Kik jöttek aztán még hozzátok?
Fehér Gyula, Györkös Lajos, Magyar Ottó, Marosi Csaba, Mészáros András, Molnár Béla, Németh Zoltán, Vidéki Sándor és még sokan mások. Sinkovics Péter hét évig játszott nálunk az első táblán. Tapolca rengeteget adott a magyar sakkozásnak. Azt hiszem, nem túlzás, hogy az ország legjobb edzői tőlünk kerültek ki. Nálunk heti három alkalommal volt edzés, a sorkatonai szolgálat alatt minden játékosnak volt 2-3 tanítványa.
Mindig is erősek voltatok a női sakkozás terén, Mádl Ildikó kétszeres olimpiai bajnoknő nevét az egész világ ismeri. Ő is tőletek indult.
Igen, ez valódi sikertörténet. Viszont már Ildikót megelőzően is voltak szép eredményeink a hölgyeknél. Kovács Márta (mai nevén Pintérné Kovács Márta) is nálunk érett erős versenyzővé, számtalan ifjúsági sikere mellett 1982-ben a felnőtt női bajnokságon második lett. Mádl Ildikó nagyon jó időben került hozzánk, csapatunk akkor élte a fénykorát. Akkoriban nagyon „ment” nálunk a női szakág. Csom Etelka, Csom Katalin, Simó Judit, Szalai Szilvia együtt kezdtek nálunk, Ildikó a csoport legtehetségesebb játékosa volt. Emlékszem, a 70-es évek közepén Tapolcán a Vasutas Művelődési Központban volt az első „eligazítás”, hogy katonai nyelven fejezzem ki magam, ezek a lányok akkor jöttek. Elsősök, másodikosok voltak. Nálunk kezdte pályafutását Lakos Nikoletta többszörös női olimpikon is.
Akkor azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy Mádl Ildikó pályafutásában neked is fontos szerep jutott.
Ildikónak Turi András volt az első edzője. Később aztán Heiligermann Gábor, Horváth Imre, Fehér Gyula, Magyar Ottó foglalkoztak vele, mindig a legjobb edzőket kapta. A 80-as évek végén Csom István nagymester is foglalkozott vele. Nagy büszkeség minden tapolcai sakkozónak, hogy kétszeres olimpiai bajnok sakkozónő játszott nálunk évekig. Aztán egy szezon erejéig Ildikó ismét visszatért hozzánk a 2012/13-as évadban.
Versenyzőként, Józsi bátyám milyen sikereket értél el?
Az 1991 július 1-jei FIDE-listán 2270-es Élő-ponttal szerepeltem. Úgy gondolom, hogy lehettem volna FIDE-mester. Ám sem a sakkversenyző pályát, sem a katonai előrelépést nem erőltettem, mindent a tapolcai sakkozásért tettem. Beálltam a „zongoracipelők” közé. Viszont Fazekas Gyuri barátom ezredes lett, és évtizedekig főversenybíró volt. Számtalanszor tették fel nekem katonai pályafutásom során a kérdést, hogy folytatom-e a sakkszervezést, a sakkcsapat irányítását, vagy magasabb beosztásba akarok kerülni. Mindig az előbbit választottam.
Versenyszervezőként is maradandót alkottál. Mindegyikünk emlékszik a januári évadnyitó versenyekre.
Csaknem 30 esztendőn át szerveztem az évadnyitókat, legutóbb 2009-ben segítettem be a lebonyolításba. Rengeteg versenyt rendeztem, a régiek még emlékeznek a Cooptourist-tornákra. Nagy kedvencem a Balaton Kupa, azt az első alkalommal 1973-ban rendeztük meg, idén Tapolcán lesz szeptember 26. és 28. között. Évekig futott a Tapolca open, 2011-től Ács János emlékversenyként Tapolca város támogatásával szervezzük.
Korábban az Ifjúsági Bizottság tagja is voltál. Mit változtatnál meg a magyar ifisakkban?
Személy szerint örömmel vettem a legutóbbi két esztendőben az elődöntő-döntő rendszerű korcsoportos bajnokságokat. Úgy gondolom, hogy a döntőben akkor a legjobbak játszottak. Szerintem az országos ifjúsági csapatbajnokságot viszont nem egy szuszra, pár nap alatt kellene lebonyolítani, hanem valahogy jobban elosztva úgy, mint az NB-s osztályokat.
Számolgatok, számolgatok, már régebb óta nyugdíjas lehetsz.
Hivatalosan 1991-ben szereltem le a hadseregtől törzszászlósként. 1994 és 2011 között a Tapolcai Körzeti Labdarúgó Szövetség főtitkára voltam. Emellett (és a sakk mellett) 1994-2005 között a Tapolcai Polgármesteri Hivatalban dolgoztam sportszervezőként. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor 1999-ben Végh Ferenc a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök főtörzszászlóssá léptetett elő.
És hogy telnek mostanában a napjaid?
Dolgozom gőzerővel. Ritkábban versenyzek már, azért évi 5-6 partit lejátszom a csapatban. A legutóbbi két évben például veretlen vagyok. Edzősködöm, nálunk játszik Juhász Judit, Bakos Balázs, Érseki Tamara és Érseki Áron, Kaufmann Péter és még sok-sok tehetséges fiatal.
Juhász Judit is játszik most Lellén a 10 éven aluli lányok között? Az ő nevét ismerjük már.
Igen, Judit 2012-ben Mariborban a 8 éven aluli lányok mezőnyében bronzérmet szerzett. Nagyon büszke vagyok rá. A kezdetektől fogva a tanítványom. Nem esett jól viszont, amikor a verseny alatt egy nemzetközi mester szemet vetett Juditra, nyilván ő akarta edzeni, és le akarta aratni a lány sikereit. Szóval jött a „hiéna”, és amikor megtudta, hogy én vagyok az edző, azt mondta: „De hát a Paréj nem is tud sakkozni!” Ez azért nem jó, amikor az elért eredményeket nem becsüljük meg…
És mit üzensz, Józsi bátyám, a fiatal nemzedéknek?
Még 2008 júniusában kaptam egy szép emléklapot a tanítványaimtól, ezen egy Benjamin Franklin-idézet áll. „A sakk elővigyázatosságra tanít bennünket, arra, hogy a jövőre is figyeljünk egy kicsit, körültekintésre, vagyis arra, hogy az egész sakktáblát szem előtt tartsuk, óvatosságra, vagyis arra, hogy ne kapkodjuk el lépéseinket. Végül három igen fontos szabályra: ne csüggedjünk, ha pillanatnyilag rosszul állnak a dolgaink, reménykedjünk a dolgok jobbrafordulásában, s végül legyünk továbbra is kitartóak a kiút keresésében.” Ezek magvas, jó gondolatok.
És végezetül egy nagyon fontos dolog. Szeretnék köszönetet mondani a feleségemnek, aki hosszú-hosszú évtizedeken keresztül kitartott mellettem, és a munkámat ma is segíti.

Horváth József