Ötvenegyen ültek asztalhoz Békésszentandráson

Ötvenegyen ültek asztalhoz Békésszentandráson

Ötvenegyen ültek asztalhoz BékésszentandrásonA Körös Művelődési Ház nagytermében 51 sakkozó, köztük 3 FIDE-mester ült asztalhoz a 9 fordulós viadalon. Az utolsó pillanatokig rendkívül kiélezett küzdelem folyt az első helyért, hiszen az utolsó partik előtt a három FIDE-mester állt az élen. Volosin Vladimir (6,5) és Zámbó Zoltán (6,5) egymással szemben ült asztalhoz, Horváth Zsolt (6) pedig a békési Varga Tamással játszott.

50-08-zambo-zoltan1

Zámbó Zoltán

A megyei csapatbajnokságban a szentandrásiak éljátékosának számító Horváth csak győzelme esetén reménykedhetett a fődíj elnyerésében, de ehhez legfőbb riválisainak meg kellett volna osztoznia a ponton, mert a Buchholz-számítás neki kedvezett. Két vállra is fektette Varga Tamást, csakhogy a nagy riválisok párharcában Zámbó a teljes pontot begyűjtötte Volosinnal szemben, ezzel pedig a tornát is megnyerte.

A felnőttekkel párhuzamosan idén 25 gyermek számára külön erőpróbát rendeztek, köszönhetően annak, hogy tavaly ősszel Csipai Levente vezetésével beindult a helyi sakkszakkör.

– Minden idők legsikeresebb és legnépesebb tornáját tudhatjuk magunk mögött, több mint félszáz résztvevővel. A népszerűségben bizonyára egyaránt szerepet játszik a sportágon belüli viszonylagos eseménytelen időszak és a csábító díjazás. Igyekeztünk a szentandrási ízvilággal is megismertetni a résztvevőket. A díjazottak ajándékai között volt helyi főzésű sör és pálinka, zárásként pedig ízletes marhapörkölttel vendégeltünk meg mindenkit. Azzal váltunk el, hogy jövőre, veletek, ugyanitt, tehát folytatás következik — mondta Nemcsényi Zsolt, a házigazda Békésszentandrási HMSE sakk szakosztályának vezetője.

A Körös Művelődési Ház nagytermében 51 sakkozó, köztük 3 FIDE-mester ült asztalhoz a 9 fordulós viadalon. Az utolsó pillanatokig rendkívül kiélezett küzdelem folyt az első helyért, hiszen az utolsó partik előtt a három FIDE-mester állt az élen. Volosin Vladimir (6,5) és Zámbó Zoltán (6,5) egymással szemben ült asztalhoz, Horváth Zsolt (6) pedig a békési Varga Tamással játszott.

A megyei csapatbajnokságban a szentandrásiak éljátékosának számító Horváth csak győzelme esetén reménykedhetett a fődíj elnyerésében, de ehhez legfőbb riválisainak meg kellett volna osztoznia a ponton, mert a Buchholz-számítás neki kedvezett. Két vállra is fektette Varga Tamást, csakhogy a nagy riválisok párharcában Zámbó a teljes pontot begyűjtötte Volosinnal szemben, ezzel pedig a tornát is megnyerte.

A felnőttekkel párhuzamosan idén 25 gyermek számára külön erőpróbát rendeztek, köszönhetően annak, hogy tavaly ősszel Csipai Levente vezetésével beindult a helyi sakkszakkör.

– Minden idők legsikeresebb és legnépesebb tornáját tudhatjuk magunk mögött, több mint félszáz résztvevővel. A népszerűségben bizonyára egyaránt szerepet játszik a sportágon belüli viszonylagos eseménytelen időszak és a csábító díjazás. Igyekeztünk a szentandrási ízvilággal is megismertetni a résztvevőket. A díjazottak ajándékai között volt helyi főzésű sör és pálinka, zárásként pedig ízletes marhapörkölttel vendégeltünk meg mindenkit. Azzal váltunk el, hogy jövőre, veletek, ugyanitt, tehát folytatás következik — mondta Nemcsényi Zsolt, a házigazda Békésszentandrási HMSE sakk szakosztályának vezetője.

Végeredmény: 1. Zámbó Zoltán (Makó) 7,5 pont, 2. Horváth Zsolt (Makó) 7, 3. Kakuk Sándor (Orosházi SE) 7, 4. Volosin Vladimir (Szentes) 6,5, 5. Ifj. Samu Gábor (Békési TE) 6,5, 6. Joó János (Makó) 6,5.
Különdíjasok. Legjobb ifjúsági: Varga Tamás (Békési TE/Csaba Honvéd) 6 pont. Legjobb 14 éven aluli: Udvardi Zalán (Szentes) 6. Legjobb szenior: Petró József (Békési TE/Csaba Honvéd) 5,5. Legjobb női: Medvegy Dalma (Szarvasi SE) 4. Legjobb békésszentandrásiak: Csipai Levente 5,5. Révész Norbert 4,5, Korbely Györgyné 3.
A meghívásos gyermekverseny érmesei. 1-2. osztályosok. Lányok: 1. Pósa Réka (Szarvas) 4,5, 2. Skorka Luca (Szarvas) 1. Fiúk: 1. Kovács Gergő Patrik (Békés) 8,5, 2. Farkas Csanád (Békésszentandrás) 7,5, 3. Szűcs Zsombor (Szarvas) 5,5. 3-4. osztályosok. Lányok: 1. Plentri Panna (Szarvas) 6, 2. Koszkócsák Dzsenifer (Szarvas) 3,5, 3. Demcsák Mariann (Békésszentandrás) 1. Fiúk: 1. Tóth Szabolcs (Szarvas) 9, 2. Kovács Kornél (Szarvas) 7,5, 3. Pósa Levente (Szarvas) 6. 5-6. osztályosok. Lányok: 1. Huszárik Nelli (Szarvas) 4, 2. Mravik Gabriella (Szarvas) 2. Fiúk: 1. Csonka István (Szarvas) 2. 7-8. osztályosok. Lányok: 1. Petrás Márta (Szarvas) 8. Fiúk: 1. Kovács Ádám (Békés) 4.

beol