Rajtol a sakkolimpia

Rajtol a sakkolimpia

A pénteki megnyitóval kezdetét veszi a norvégiai Tromsőben a 41. sakkolimpia. A magyar férficsapat tagja a Haladás VSE 18 éves nagymestere, Rapport Richárd is.

Ennek kapcsán klubtársát, mentorát, a négyszeres olimpikon Ruck Róbert nagymestert kértük egy kis ráhangolódásra.

 

A magyar férficsapatok a hivatalos sakkolimpiák 1927 óta íródó történetében három aranyat, hat ezüstöt és két bronzot szereztek. Az egyik, a 2002-es bledi második helyezésnek részese volt Ruck Róbert is. Ezen kívül a 2000-es, a 2004-es és a 2006-as olimpián is játszhatott. Négyszer szerepelt csapat Eb-n is, összesen 130 válogatottságot tudhat magának.

Az olimpiai ezüstérmes, négyszeres olimpikon Ruck Róbert, aki mentora Haladás VSE ifjú nagymesterének

 

– A 2000-es negyedik helyet kudarcnak érzem, Buchholz-cal csúsztunk le a dobogóról – egyezik bele a Haladás VSE most 36 esztendős nagymestere egy kis nosztalgiázásba. – 2002-ben második kiemeltek voltunk, és meg is szereztük az ezüstérmet az oroszok mögött, akik akkor a szovjetuniós korszakot is beleszámolva 24-edszer lettek olimpiai bajnokok (és mindeddig utoljára). Azon az olimpián csak négy partit játszottam, de az oroszok ellen lehetőséget kaptam. A legfontosabb győzelmet én arattam Peter Svidler ellen, és ezzel a sikerrel 2,5-1,5-re mi nyertünk. A 2004-es olimpiára nem szívesen emlékszem, Lékó és Polgár Judit nélkül voltunk, és az utolsó fordulóbeli vereséggel a 31. helyre csúsztunk le. A 2006-os ötödik hely – szintén Lékó és Polgár nélkül – viszont zseniálisnak számít. De sajnos nekem akkor nem ment jól a játék.

Hogy milyen a hangulat egy sakkolimpián?
Nagyon jó. Jó látni a sok nemzet képviselőit, köztük a világ topjátékosait. De összességében komoly munka, erőltetett menet. Felkelsz, reggelizel, készülsz a partira, ebédelsz, játszol, majd elemzel és vége a napnak. Csapatküzdelem lévén az olimpia köny-nyebb, mint az egyéni világverseny, de igazán jó eredményt csak úgy lehet elérni, ha az öt csapattagból négy jól játszik.

rapport120704
Rapport Richárd élete első sakkolimpiáján vehet részt, a magyar csapat negyedik táblásának jelölte a kapitány. (Fotó: Ohr Tibor/archív)

A 41. sakkolimpia férfi (nyílt) versenyén 175, a nőin 137 együttes vesz részt – összesen 1570 játékos. A férfiaknál a 2702 Élő-pont átlagú magyarok a hatodik kiemeltek. A nők a 13-ak. Horváth Tamás, a férfiak kapitánya az alábbiak szerint határozta meg a táblasorrendet: Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd, illetve a tartalék szerepkört Polgár Judit kapta. Ruck Róbert szerint bár nagyon szoros a mezőny, a dobogót kell(ene) célbavenni.

A Haladás 18 esztendős nagymestere, Rapport Richárd az együttes újonca.

– Tízéves volt Ricsi, amikor először találkoztunk. Látszott, hogy tehetséges, de hogy ilyen rövid idő alatt ilyen magasságokba jut, azt nem gondoltam – mondja Ruck Róbert, aki mentora az ifjú titánnak. – Hihetetlen őserő van benne, győzni akar. Nagyon sokat tud lexikálisan is, de ő akkor érzi magát elemében, ha felborítja az állásokat, és meglepő húzásokkal zavarba tudja hozni az ellenfelét. Ezzel sokat kockáztat; főleg akkor, amikor a parti legelején teszi ezt. Viszont, ha emiatt rapszodikus is, képes megverni erős játékosokat. És azzal, hogy a negyedik táblára került, ezt is várják tőle. Ugyan az olimpiai csapatban újonc, de már ő is sok jó sakkozóval találkozott, és bárki is ül vele szemben, nem ijed meg. De a lengyelek elleni felkészülési mérkőzés után ez lesz az első éles válogatottbeli szereplése. Kérdés, hogy mennyire tud beilleszkedni.

 

https://hunonchess.com/

Sikert remél Rapport Richárdtól Horváth Tamás szövetségi kapitány a norvégiai Tromsö városában augusztus 1-jén kezdődő sakkolimpián.

A szakvezető elmondta, hogy a MOL Tehetségtámogató Programjának tagja már a tavalyi Európa-bajnokságon is csapattag lett volna, de végül úgy alakult, hogy azt még kihagyta.

“Most nagy örömmel jött, és ez nagy segítség, mert jó formában, harcos, rámenős játékban sok pluszt hozhat a válogatottnak. Ami a csapattaktikához való alkalmazkodást illeti, nem szabad túlzott fegyelmezettséget ráerőszakolni, hagyni fogjuk a saját stílusában játszani” – tette hozzá Horváth Tamás.

Kállai Gábor volt szövetségi kapitány szerint Rapport Richárd kulcsfigura lehet a sakkolimpián.

“Az ő szereplése a rangadókon is döntő jelentőségű lesz. Bízom benne, hogy ezeken a meghatározó meccseken jól játszik majd Ricsi. A magyar válogatott reálisan az 5-6. helyre a legesélyesebb” – tette hozzá a 2002-es bledi sakkolimpián ezüstérmes csapat szakvezetője.

Minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit is sokat vár Rapport Richárdtól. Szerinte a MOL Tehetségtámogató Programjának tagja lendületes játékával érdemben erősíti majd a magyar csapatot.

“Ricsi számos ellenfelet alaposan elbizonytalaníthat a 3-as vagy a 4-es táblán” – jegyezte meg.

A magyar férfi válogatott első táblása az elmúlt évekhez hasonlóan most is Lékó Péter lesz, Balogh Csaba a 2-es, Almási Zoltán a 3-as, Rapport Richárd a 4-es táblára került. Az együttes ötödik tagja, Polgár Judit azokon a meccseken kap szerepet, amikor taktikai vagy egyéb okokból a négyes valamelyik résztvevője kimarad.

https://hunonchess.com/