SAKK :_A SAKKVILÁG CSÚCSÁRA SZERETNÉNK REPÍTENI MAGYARORSZÁGOT

SAKK :_A SAKKVILÁG CSÚCSÁRA SZERETNÉNK REPÍTENI MAGYARORSZÁGOT

Szeptember 7-én Budapesten tartotta elnökségi ülését a FIDE, vagyis a Nemzetközi Sakkszövetség. A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László szerint ez az esemény jelentős lépés volt egy budapesti rendezésű sakkolimpia felé. A magyar szövetség elnöke szerint az az ország, amely a Polgár nővéreket, Portisch Lajost vagy Maróczy Gézát adta a sportágnak, az jogot formálhat a sakkolimpia rendezésére.

Mielőtt belekezdenénk a száraz szakmába, árulja el nekem, hogyan lehet bármiféle létjogosultsága a sakknak a mai villámgyors, ingergazdag világban, amikor az interneten egy pillanat alatt bármit elérnek a fiatalok?
A FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség – a szerk.) is foglalkozott budapesti, múlt hétvégi ülésén ezzel a kérdéssel. Külön napirendi pontot szenteltek a sakk és az online világ kapcsolatának, valamint az iskolai sakkoktatás fejlesztésének.

A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó LászlóFOTÓ: ADRIÁN ZOLTÁN – ORIGO

Utóbbi szempontból Magyarország jó helyzetben van a Polgár Judit féle Sakkpalota Programnak köszönhetően,

valamint annak, hogy a Nemzeti Alaptanterv értelmében az iskolák a helyi tantervükbe illeszthetik a sakkot: példa vagyunk a világnak.

Ez a népszerűsítési része a témának, de milyen a sakk viszonya az online térrel?
Ez egy nagyon izgalmas ügy. A sakkozás ugyanis kezd áttolódni az online sakkozás világába, az élő, tábla melletti sakkozás kárára.

Már a legnagyobbak is elindulnak online sakkversenyeken.

Eddig távol tartották magukat, de amióta a versenyzők előre aláírják, hogy kizárhatják őket a versenyből, ha a mesterséges intelligencia jelezné, hogy külső segítséget vesznek igénybe a játék során, azóta nyugodtabb szívvel neveznek. A FIDE is tart attól, hogy áttolódik a hangsúly a virtuális sakk felé, ezért úgy próbálja megtartani az élő sakk értékét, hogy egyre látványosabbá és egyre magasabban díjazottá teszi a sakkeseményeket.

Hogyan lehet látványossá tenni egy nem túl mozgalmas sakkversenyt?
A tradicionális sakkversenyeket nem könnyű, de ott nem is ez a cél. Ám vannak igazi show-k is, ahol nagy terekben tartják a versenyeket, ahol szpíkerek szórakoztatják a nézőket a játszmák előtt, a játékosok felkonferálással vonulnak fel az asztalhoz, ahol rapid játékot játszanak.

 

 

Vlagyimir Kramnyik és a sakktábla. Kramnyik ma már kommentálja is a sakkotFORRÁS: AFP/ODD ANDERSEN

A versenyeket az online térben olyan kiválóságok kommentálják élőben, mint Polgár Judit, vagy Vlagyimir Kramnyik.
Pontosan érzi a sakktársadalom, hogy a nézők számára a látvány és az élmény már alapelvárás egy-egy sporteseménnyel kapcsolatban.

Akár a 2024-es budapesti sakkolimpia is lehet ilyen élmény, a FIDE elnöke pedig kimondta, hogy esélyesek lehetünk a házigazda szerepére. Mennyire érezte komolynak ezt a kijelentést?
A FIDE elnöke okos ember, sokáig politikus volt, az oroszországi labdarúgó világbajnokság szervezőbizottságát elnökként ő vezette. Nyilván nem fogja Budapesten azt mondani, hogy nem vagytok esélyesek.
Diplomatikus kijelentésnek tartom, ugyanakkor jó jelnek veszem, hogy a személyes beszélgetéseink alatt, valamint a Parlamentben tartott beszédében is természetesnek tartotta, hogy Budapest sakkolimpiát rendezzen.
Tény, hogy óriásiak a tradícióink, Budapest jó helyen fekszik, minden adott, már csak egy jó pályázat és jó lobbi kell, valamint, hogy ügyesebbek és ravaszabbak legyünk a többi pályázónál.

Ezek szerint akkor tudott négyszemközt tárgyalni a FIDE elnökével, Arkagyij Dvorkoviccsal?
Méghozzá hosszasan! Én mentem ki érte a repülőtérre a hétvégi ülés előtt.

Arkagyij Dvorkovics, a FIDE orosz elnökeFORRÁS: SPUTNIK/VLADIMIR TREFILOV

Most találkoztunk először, ehhez mérten kedves, de távolságtartó volt a fogadtatás, majd a taxiban elkezdtünk fociról beszélni. Igazi fociőrült sportdiplomatáról van szó, és mivel aznap játszott Skóciában Eb-selejtezőt az orosz válogatott, első kérdése az volt, hogyan tudná nézni a meccset a szállodában. Ezt gyorsan megoldottuk, aztán áttértünk a sakkra.

Sokat jelenthet ez a jónak tűnő viszony?
Igen, de nem szabad túlértékelni, mert a helyszínekről a közgyűlés dönt. Az egyes tagországoknak vannak szavazataik. Nyilván fontos, hogy az elnök ki mellett áll ki, ki mellett nem, mi viszont ennél szélesebben gondolkodunk. Az elnökség tagjaival egyesével, külön-külön találkoztunk, beszélgettünk a magyar helyzetről.

Ez következik most? Egyéves lobbi?
A következő időszak eseményeinek sorában az első, hogy a FIDE hamarosan kiírja az idei közgyűlését, várhatóan decemberre.
Azon döntenek majd a 2024-es sakkolimpiai pályázat kiírásáról és ütemezéséről, arról, hogy mikor és mit kell bemutatni, ezen a közgyűlésen természetesen ott leszünk.
A FIDE terve az, hogy a 2020-as sakkolimpiával együtt rendezett kongresszusán dönt majd a 2024-es helyszínről. Tehát nagyjából fél év-nyolc hónap áll rendelkezésünkre a pályázat összeállítására és a lobbira.

Lehet valami előnyünk abból, hogy szeptember elején Budapest rendezte meg a FIDE elnökségi ülését?
Budapest a világ leggyönyörűbb városa, elsősorban természetesen a magyarok számára. De amikor a FIDE elnökségi tagjai áthajóztak a Dunán Aquincumtól a Parlamentig, majd ott részt vettek egy fogadáson, megismerkedtek történelmünk egy részével, az épülettel, és hogy a kormány képviselői fejezték ki támogatásukat, az nyilván hat mindenkire.

Emellett fontos volt, hogy a világ valaha volt egyik legjobb női sakkozója, Polgár Judit, valamint a férfi olimpiai csapataink volt tagjai, a magyar sakkszövetségi elnökkel együtt beszélt arról, hogy szeretnénk Magyarországot a sakkvilág csúcsára repíteni.

Nem európai ország legutóbb 1992-ben rendezett sakkolimpiát, azóta csak a kontinensen volt torna. Ez mennyiben gyengíti vagy erősíti Budapest pozícióját azzal együtt, hogy már biztos: a 2020-as és a 2022-es olimpia is Európában lesz?
Nem erősíti a helyzetünket. A FIDE – teljesen logikusan – az egész glóbuszban gondolkodik: az ázsiai, a latin-amerikai, az afrikai sakk segítése is az érdeke, ezzel számolunk mi is. Miközben azzal érvelünk, hogy a sakktradíciók nagyon fontosak, a rendező országban fogadókészség kell, hogy legyen egy sikeres rendezvényhez, más országbeli pályázóknál pedig ez nincs feltétlenül meg.
Lehet persze, hogy egy sakkolimpia teremti majd meg, de egy olyan ország, amely Maróczy Gézát, Szabó Lászlót, Barcza Gedeont, Benkő Pált, Portisch Lajost vagy a Polgár nővéreket adta a világnak, jogot formálhat a rendezésre.

Mit értett azalatt, hogy a sakkszövetség sportdiplomáciai tevékenysége és a sikeres sportdiplomácia húzhatja felfelé a magyar sakkot?
A sakk egy fair, tiszta, őszinte és bátor sport, ezért egy sportvezetőnek fair, tiszta őszinte és bátor módon kell beszélni. Belenéztem a FIDE vezetőinek a szemébe, és azt mondtam, sakkolimpiát szeretnénk rendezni. Megválasztásomkor 64 pontos, sakktáblát formázó programmal álltam elő, a magyar sakk megújításának programjával.

Ebben benne van az oktatás, az amatőrsakk, az élsakk, a kommunikáció, de kell egy húzóerő is, amiről azt mondjuk, hogy oda emeljük fel a fejünket, oda tartunk. Valami, aminek segítségével az egész magyar sakktársadalmat felhúzhatjuk, ez pedig az, ha megpályázzuk a sakkolimpiát.
Ha a magyar sakkszeretők azt érzik, hogy ide tudjuk hozni a sportág legnagyobb eseményét, az a sakktársadalom egészén átcsorogva tud lendületet adni, akkor érezhetővé válik, hogy mindenki akar valamit kezdeni a magyar sakkal.
Nem azért szeretnék sakkolimpiát, mert fantasztikus lenne itt látni a világ legjobb válogatottjait, persze ezt is szeretném, hanem elsősorban azért szeretném, hogy emiatt sokkal több gyerek menjen majd sakkozni.

Megválasztása után azt mondta, tárgyalnia kell Lékó Péterrel és Rapport Richárddal arról, hogy a két játékos térjen vissza a válogatottba. Hol tart most ez az ügy?
Lékó Péterrel hosszas, nagyon jó hangulatú beszélgetésen vagyunk túl, sok mindenről szót ejtettünk. Megerősítettem, hogy mindenben támogatom: ha játszani akar, azt, ha edző akar lenni, ha szövetségi kapitány, akkor azt.
Ezerszázalékosan támogatjuk bármilyen szerepvállalását.
Rapport Richard élete formájában van, egyre higgadtabban játszik, őstehetség, elképesztő potenciállal, sokkal megfontoltabb, ez jót fog tenni neki is, és a magyar sakknak is. Mindkettejük esetében további munkára van szükség ahhoz, hogy közeledjenek az elképzeléseik a szövetség terveivel, de jó úton haladunk.

Nekem és a többi anyának mit mondana, miért vigyük óvodás vagy kisiskolás gyerekünket sakkozni?
Azért, mert a sakk rettenetesen sokat segít, hogy akár egy hatéves vagy annál fiatalabb gyerek megtanulja a koncentrációt, a türelmet, az előregondolkodás képességét. Megtanulják beleképzelni magukat az ellenfél helyzetébe, megtanulják megérteni, hogy a döntéseiknek következményeik vannak.

Itt vissza is köszön, hogy a sakk őszinte és fair játék, hiszen a játékosok egymással szemben ülnek, ugyanazt látják, sőt, akár meg is nézhetik a táblát a másik oldaláról. Izgalmas, hogy melyikünk lesz taktikusabb, okosabb, melyikünk tud többet kihozni ugyanabból a helyzetből. Akár sakkversenyzővé válik, akár nem, ezt a tudást a magánéletében és a karrierjében is sikerrel tudja mindenki kamatoztatni.

VÁRY ANETT2019.09.17. 13:27

origo