Sakkbotrány: – a néma sakkozó megsúgta a süket sakkozónak, hogy mi a lépés,de a vak sakkozó meglátta, majd szólt a bénának, hogy szaladjon átadni a lépést.

Tudja-e a Magyar Sakkszövetség, hogy TOP sakkozzóink közül hárman is részt vesznek a FIDE Chess.com Grand Swiss 2019-es szuper openjén, ami lassan mára véghajrához ér.

Végül is csak a sakkvilág krémje játszik ott, Carlsennel És Caraunáékkal az élen.

Azért érdekesek ezek a gondolatok, mert sem a Szövetség honlapján, sem a facebook oldalán nem találtam e versennyel kapcsolatban bejegyzést, szemben más kevésbé jelentős eseménnyel – nem az a gond, hogy arról írnak, hanem az, hogy erről hallgatnak – A világ egyik legkiemelkedőbb svájci-rendszerű versenyéről akkor is illene hírt adniuk, ha annak nem lenne magyar résztvevője – Sokatmondó ez az “oda nem figyelés”, ez a szakmaiatlanság – a lényegtelenre figyelés a lényeggel szemben

És vajon tudja ea honi egyéb média, ahol egy gagyifos hír többet ér nekik.
Vagy a kamu mesék.Miszerint a Polgár-lányok visszatérnek a magyar sakkválogatottba? Ami ugyan hangzatos látogató csalogató is lehetne, dehát
már az ovisok is tudják,hogy a Polgárék rég visszavonultak.

Ámbár azt nagyon megnézném, ha visszatérnek és vajon topon lennének e ami kor sakkjában vagy annak közelében se.Arról se igen van statisztika, hogy vajon mit adott a magyar sakknak a rendszeres sakk agymosások a sakkmédia kedvncekkel.A dolgok jelenlegi állássa szerint semmit,hiszen a sakk kassza üres. És mint ha korábbi évek támogatásait se egyesek szép szemecskéje miatt kapta volna a sportág.Dehát ki ne ismerné a mai világot,ahol mennyi mindenért folyik a harc a nagy média showban. Melyik celeb csináltatott
mümellet és okostelót is rakatott bele ? 🙂 vagy épp melyik politikus anyázza a másikat. Nincs is ezzel baj,
hiszen a sakk nem látványsport. Igyhát be kell érni olykor cirkuszos média Vagy bazári média majmokkal.Média profitokkal, érdekekel,igényekkel és ezer mással.Hogy a MSSZ vezetése minek tolakodtak sakk katedrára, azt a jóég tudja.
Perze érteni véli az az ember fia,ha nem jön a sakk siker, de legalább a sakknak ezer arca kéne hogy legyen.Van is neki !
Nem rég ért az IFI VB Indiában. ahoh a honi sakkszövetség fordulóról fordulóra beszámolt, noha itt sem lehetett előre tudni lesz e magyar érem.

Noha a MSSZ nek már rég nincs esélye a demagógia kapcsán sem  a szakmai megújulásra.

Helyette van 24 es olimpia sakkrizsa és persze sakk üres kassza.
Na és hol van már a sakk 64 beígért pontja. Vagy azt sem tudni,hogy mely kis tehetségeket patronálnak nagyobb szponzik,

No de egyesek kitartóak és hogy is nézne ki, ha a sakk iskolai biznisz presztízst veszítene. Vagy egyeseknek meg anyagi hasznot hozna! ?

Csodavárások közepette már tényleg csak piskóta lehet a világ egyik legkiemelkedőbb svájci-rendszerű sakkversenye,ami most zajlik.
És még az is megeshet,hogy nem Magnus nyeri a versenyt. De még lehet Fabiáno se, ismerve a most zajló torna előzményeit, de akár a mai kegyetlen pörgős sakkot. Na de kis hazánkban már talán dereng egyeseknek az illetékeseknél,
hogy bizony a mai sakkban mér senki nem verhetetlen. Nesze neked imázsvarázs.
Habár, amely országokban telik sakkra és van komoly szakmai munka, ott bizony nagyobb a sansz.Már bele se merek gondolni, hogy vajon mi lenne ha,a nagy sport portálok csak akkor hoznák a sport hírt, eseményt folyamatosan, ha tudnák előre az eredményt. De persze sorja van mindennek.

Tudja ezt a honi sakkszövetség is , hát még a sakkmédia barátok.
Dehát azt is tudni, hogy civilizációval együtt fejlődik a közöny, ami betegség. Ellenszere lehetne akár a sakkszeretet. Hogy ez menyire van jelen
az illetékeseknél, azt döntse el mindenki saját maga.
Óriási tévedés azt hinni, hogy a sakk zsenivárás hozza el a sakk csodákat,ami persze kiváló alibi egyeseknek. Az meg ugye a másik kérdés,hogy ki akar majd komoly professszionális sakkozzó lenni idehaza. Se pénz és némaság.
Vajon,tudja ezt tudja Polgár ? Mások is ? Vajon, hány kereszt útja van még a magyar sakknak.A sakk közönynnek.Vagy egyesek direkt sorvasszák a magyar sakkot !? Időnyeréssel!?
Mindenestere pazar az IOM verseny, ahol bizony egyszerre szembesülünk
a mai sakk kor minden áldásos és kevésbé áldásos történéseivel.
Ahol semmit nem jelnt, hogy mit súg nyerő lépésként a közvetítés során az elemzőprogi… Nagyszerű sakkozók mind,még az olykor brutál kis sakk botlások miatt is. Dehát a mai sakkot is azok értik csak, akik tényleg szeretik.Persze tagadhatatlan egyébként, hogy a sakk hajsza technikai lépés hibákat is eredményez, ami belefér hiszen emberek s nem gépek.

Mi legyen a cikk címe?
Kérdeztük Lábas Egon kocsmai sakkbajnokot.
Hmm, Valami olyan kell,ami érdekes és illik ide – HOZZÁJUK 🙂 Ezzel le vannak osztályozva.

Sakkbotrány: – a néma sakkozó megsúgta a süket sakkozónak, hogy mi a lépés,de a vak sakkozó meglátta, majd szólt a bénának, hogy szaladjon átadni a lépést.

Hogy szégyen e ez azokra, akik sport publikálással foglalkoznak,azt döntse el mindenki saját maga. Persze mitagadás, vannak ritka kivételek.
e megehet, hogy nem telik festékre a klavikba sem, ami nonszensz.
Érthetetlen,hogy

miért van ennyi agyilag zokni, lyukas zokni a világon.
Beleteszem abba a varrókosárba, ahol a lyukas zoknik vannak.
Először jöttek az okostelefonok, aztán felbukkantak az első okostelevíziók, nemrégiben pedig megérkeztek az első okosórák, így tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy mikor támadják be a piacot az okos zoknik.
És nem vicc, de már vannak
ilyen fejlesztések, a RE Sok nevezetű terméke, melynek köszönhetően még cipőhúzás közben is látjuk, ha éppen egy SMS-ünk érkezik. A tajvani gyártó okos zokinja ezenkívül fejlett GPS-es párkereső funkcióval, illetve lyukakra figyelmeztető szolgáltatással is rendelkezik.

Már csak értelem kéne sok ember agyacskájába.