U16-os sakkolimpia – Hírek

U16-os sakkolimpia Győrben
A győri egyetem felkészülten várja a decemberi U16-os sakkolimpiát.

 

Az esemény nagy lökést adhat az intézményben már korábban elkezdődött sakkpedagógusi képzésnek.

Mint arról már beszámoltunk, december 12. és 22. között Győr ad otthont az U16-os korosztályban a sakkolimpiának. A rendező a honi sakkszövetség, a város ehhez maximális támogatást nyújt, a házigazdaszerepet pedig örömmel vállalta magára a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai-kara. A mérkőzéseket az intézmény sport- és rendezvénycsarnokában játsszák.

„Pedig feszített tempóban pár hónap alatt kell tökéletesre megszervezni az eseményt – kezdte dr. Szabó Péter dékán. – Más esetben ez egy évet vesz igénybe, de most ennyi idő alatt kell megoldani mindent. Kazahsztán visszalépése hozta helyzetbe Magyarországot, s gyors döntést kellett hozni. Hogy miért éppen nálunk lesz? Talán az nyomott sokat a latba, hogy tavaly – az országban elsőként – beindítottuk nappali és levelező tagozaton a sakkpedagógusi képzést. Köztudott, hogy a Nemzeti alaptantervben már szerepel a sakk, így hamar léptünk, s mondhatom, rendkívül népszerű is ez a választható képzés. Ez az olimpia nagy lökést adhat az oktatásnak.”

 

 

11945981

lyen nagyszabású versenyt még sosem rendezett hazánk. Igaz, hogy 1926-ban volt Budapesten sakkolimpia, ám azon mindösszesen négy ország – a mieink mellett Jugoszlávia, Románia és Németország – vett részt, így az nem hivatalos viadalnak számít.

„Dr. Font Gusztáv, a magyar szövetség FIDE-delegátusa, aki egyben a szervezőbizottság elnöke, sokat tett azért, hogy ide kerüljön ez az olimpia. Nagy a felelősség, mert a szövetség pályázik a hat év múlva esedékes felnőtt sakkolimpiára is, így ez egyben egy vizsgamunka is lesz. Azon dolgozunk, hogy ennek megfeleljünk. Segítségünkre van ebben a szakembergárda mellett oktatószállodánk, s több hotel is rendelkezésre áll, szállásban, ellátásban, és remélhetőleg a verseny lebonyolításában sem lesz hiba. Azt azért többen mondták már nekem, hogy alighanem ennyire a szentestét még sosem vártam, mint majd most fogom. Látva, hogy még mennyi feladat vár ránk a kezdésig, egyre jobban egyet tudok érteni ezzel az állítással…” – fogalmazott a dékán.

A viadal tízfordulós, svájci rendszerű lesz, négy táblán játsszák a meccseket, így az ötfős válogatottból egy mindig pihen. Idéntől előírás, hogy egy lánynak minden csapatban lennie kell, tiszta lánycsapat ugyanakkor önállóan is indulhat. Az eddigi nevezések alapján mindegyik kontinensről lesz induló, könnyen megdőlhet a részvételi rekord. A magyarok négy csapatot indítanak, ebből az egyiket csak lányok alkotják. Ami az esélyeket illeti, a magyar fiatalok 2003-ban első, 2004-
ben és 2007-ben második, legutóbb negyedik helyezést értek el, így van esély a jó eredmény elérésére.

https://hunonchess.com/world-youth-u16-chess-olympiad-2014-hun-on/